Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)

ARRABONA 2004. 42 / 2, TANULMÁNYOK volt az esküvőjük Győrsövényházán. Négy gyermek született házasságukból: András, Marianna, Zsófia és Ilona, az utolsó már atyja halála után jött a világra. A házasság fordulópontot jelentett Szapudi-Laendler István életében. Eddig a szülői otthonban élt, most önállóságra vágyott és egészen a maga munkájából kívánta a saját szűkebb családja megélhetését biztosítani. Képei eladásából, különösen portréiból eddig is volt ugyan magánjövedelme, de erre a bizonytalan alapra nem akart építeni. Elhatározta, hogy bérbe veszi atyjától a birtok egy részét és ezen gazdálkodik. Terve csakhamar megvalósult, ifjú feleségével 1940. őszén a sövényházi kúriából kiköltözködött Alsószapud pusztára, ahol a régi intézőlakásban rendezték be szerényebb keretű, de műtárgyakban gazdag, hangulatos otthonukat. Ez a puszta a bérelt birtokrész középpontjába esett, a falutól négy kilométernyi távolságban, célszerűbben lehetett tehát a gazdálkodást innen irányítani. A festőművész gazda új munkakörében is teljes odaadással dolgozott, állandó szorgalmas tanulással bővítette gazdasági szakismereteit és a környékbéli birtokosoktól, gazdatisztektől kért tanácsot, amikor ennek szükségét érezte. Szapudról motorkerékpáron járt be napról napra a faluba, hogy a kúria parkjában már korábban létesített, mintaszerűen kezelt baromfitelepet és kedvelt ménesét is ellenőrizze. Ilyen elfoglaltság mellett természetesen egyre kevesebb ideje jutott arra, hogy művészi terveit valóra váltsa, a műterem sokszor heteken át hiába várta gazdáját. „Majd eljön ennek is megint az ideje, ha a gazdaságom benne lesz az egyenesben" - mondogatta, amikor sürgettem, hogy ne legyen hűtlen palettájához. Sajnos, a világpolitikában kirobbant válság itthon is egyre bizonytalanabbá tette a politikai, társadalmi és gazdasági helyzetet, művészünk, pedig a szinte évről évre gyarapodó családjáról való gondoskodást minden egyéb feladatánál fontosabbnak tartotta. Utolsó éveiből tehát nagyon kevés képe maradt, ezek azonban (András fiam arcképe, Hédi néni, Rozi néni) lélekrajz, kompozíció, színösszhang, technika tekintetében ihlete és tudása csúcspontján mutatják a művészt, és fájdalmasan éreztetik, mekkora veszteséget jelent alkotójuk korai elmúlása. Sorstragédia Sorsa az élet napfényes oldaláról egy inkább a sötét gondok, fájdalmas megpróbáltatások elé állította. Az erdélyi országrész visszacsatolásakor, mint tartalékos hadnagy teljesített katonai szolgálatot, bár sejtette ő is, hogy nagy árat fizetünk ezért a revízióért, amely Hitler és Mussolini politikai és katonai érdekeiből jött létre. A horogkeresztes hadak magyarországi bevonulása után itthon is egyre jobban előre tört az a politikai csoport, amely fenntartás nélkül magáévá tette a nácizmus elvakult ideológiáját. Művészünk, aki széles látókörű európaisággal és magyarsággal ítélte meg az eseményeket, egyre nagyobb aggodalommal tekintett hazájának és családjának jövője felé. Az úgynevezett zsidótörvény barbár rendelkezéseit helytelen értelmezéssel édesatyjára is alkalmazták, mind személyére, mind vagyonára vonatkozón. A mélységesen humanista gondolkodású, alkalmazottjai iránt mindenkor bőkezű, közbecsülésben és szeretetben álló Laendler Aladárt 1944 őszén a nyilasok elhurcolták és Sárvárra szállították. Mire a félreértés kiderült és a szabadon bocsátásáról intézkedő rendelkezés megérkezett, családja már hiába kereste, sohasem derült mi, lett vele. Valószínűen őt is elszállították Németországnak valamelyik koncentrációs táborába és ott fejezte be életét. Aty196