Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)

DR. BÁNGEGYI JÓB _ EGY ELFI LEJ ŒTT DUNÁNTÚLI FESTŐ jának eltűnése után fia vállára nehezült a gazdaságnak minden gondja. Alsószapudról kis családjával együtt beköltözött édesanyjához a győrsövényházi kúriába, amely ebben az időben már nem volt a régi csendes, meghitt otthon. Német és magyar tisztek váltogatták egymást benne, mint beszállásolt lakók. Voltak köztük művelt és udvarias emberek, akik hozzáértő megbecsüléssel, adóztak a festőművész alkotásainak, amelyeket a lakásban és a műteremben élvezhettek, de akadtak olyanok is, akik csak kémkedtek a jómódú család otthonában és besúgó szereppel igyekeztek Szalasiék hatóságainál érdemeket szerezni. Művészünknek nem volt életeleme a politizálás, de sohasem titkolta, hogy gyűlöli azt a rendszert, amely az emberiesség és kereszténység legszentebb törvényeit lábbal tapossa és az ország végromlását készíti elő a megszálló idegen nagyhatalom kiszolgálásával. Még nyíltabban hangoztatta ezt a meggyőződését a művész nővére, Erna, Dörfler Nándor budapesti műszaki főtanácsos özvegye, aki ezekben a hónapokban szintén a győrsövényházi kúriában tartózkodott. Bizonyára a kémek és besúgók valamelyike hívta fel egy a környéken garázdálkodó és állítólag Miskolcról ide vetődött nyilas terrorista különítmény figyelmét a Szapudi-Laendler család antifasiszta magatartására. 1945. január 16-án ezek a terroristák megjelentek a kúriában és házkutatást tartottak, fegyverek után kutattak, angol rádió hallgatásának vádjával illették a ház lakóit. Végül is további kivizsgálás ürügyével a művészt és Erna nővérét teherautón magukkal vitték, és még azon éjjel a közeli Mosonszentmiklós községben tarkólövéssel meggyilkolták. Holttestüket a falu határában levő állattemető tömegsírjába dobták, ruháikon, értéktárgyaikon megosztoztak. Az elföldelés után megeredt a hóesés, és eltakarta a gaztett nyomait. Csak hónapok múlva került elő az áldozatok holtteste a tömegsírból és részesülhetett illő temetésben. Hamvaik a győrsövényházi templom mellett levő családi sírboltban nyugosznak. Méltatás Szapudi-Laendler István akkor esett áldozatául a gyilkos terrornak, amikor alkotó ereje, tudása és műveltsége birtokában már a legnehezebb festői tervek megvalósítására is vállalkozhatott volna. Igényes művész volt, szüntelenül dolgozott benne a tökéletesedés vágya, állandóan fejlesztette esztétikai kultúráját, hazai és külföldi mesterektől igyekezett elsajátítani minden megtanulhatót, de nem lett epigon, vagy színtelen eklektikus, hanem egyre érezhetőbben mutatkozott meg képein a látásmód és kivitel eredetisége. Ha tovább él, bizonyára nem következik be szemléletében és stílusában gyökeres változás: megmaradt továbbra, is választékos ízlésű realistának, és az ókori görög szépségideál, az újkori reneszánsz és humanizmus szellemiségének vonzásától ihletetten, az európai és a magyar festészet legértékesebb hagyományainak megértésével halad tovább a maga művészi útján és ábrázolja egyre elmélyültebben fő témáit: az embert és a természetet. Rokonszenves vonás jellemében, hogy hiányzott belőle az alkotó művészekben nem éppen ritka hiúság és önteltség. Szerényen vallott önmagáról és műveiről. Sohasem irányította munkája közben a siker és minden áron való érvényesülés vágya. Igazi jutalma az a bensőséges, etikai jellegű öröm volt, amelyet azok éreznek, akik lelkük sugallatát követve, hűségesen sáfárkodnak talentumaikkal és új értékekkel gazdagítják az esztétikai kultúra világát. „Nem szeretem a síkokat, sokszögeket, a 197