Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)

ARRABONA 2004. 42 / 2. TANULM 1. kép 2. kép Önarckép svájci sapkában Önarckép. Festőállvánnyal Ifjúkora Laendler István 1899. december 20-án született Budapesten. A jómódú szülők, akiknek már volt egy Erna nevű leánykájuk, nagy örömmel fogadták a karácsonyi ajándékul érkezett fiúcskát. A „gólya néni" azonban, miközben az újszülöttet büszkén mutogatta, megfeledkezett arról, hogy a szoba hűvös, a gyermek hamarosan tüsszögni kezdett, megnáthásodott, és egyéves koráig sok gondot okozott szüleinek. Nehezen gyarapodott, tápszerekkel erősítették, mindenféle gyermekbetegség utolérte, de az anyai gondoskodás és az orvosok fáradozása megmentették az életnek. Megerősödése után már rendesen fejlődött, önfeledten élvezte nővérkéjével együtt a gyermekszoba játékait, amelyek különösen karácsonykor érkeztek nagy bőségben a kényelmes, és választékos ízléssel berendezett családi otthonba. A szülők művelt emberek voltak, több nyelven beszéltek és nagygondot fordítottak gyermekeik nevelésére. A kis Pistában korán jelentkezett a művészi hajlam. Édesanyjának elbeszélése szerint két és féléves volt a fiúcska, amikor törökbálinti nyaralásuk idején már folyton ceruzát és papirost kért, és a verandán hason fekve rajzolgatott, miközben környezetének el is magyarázta, hogy mit alkotott. Ha nem akadt rendes papirosa, az újság széleire és a falakra rögzítette ábrázolásait. Férfiúi önérzete is akkoriban kezdett öntudatosodni, a polgári családoknál szokásos divat szerint még szoknyácskában járatták, és mikor emiatt a parasztgyerekek ujjal mutogattak rá, nagyon elrestellte magát és nadrágot követelt. Egyébként azonban szelíd, szófogadó, engedelmes gyermek volt, lágyszívű és szinte leányos természet: órákig eljátszadozott Pepi nevű fababájával és csak 184