Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)

Tanulmányok - Dr. Bánhegyi Jób: egy elfelejtett dunántúli festő (Szapudi-Laendler István élete és munkássága)

DR. BANGEGYI JOB EGY ELFELEJTETT DUNÁNTÚLI FESTŐ ennek társaságában volt hajlandó éjszakai pihenőre térni. Az elemi iskola négy osztályát házi tanító vezetése mellett, magánúton végezte. Utána, 1910-ben beíratták a budapesti V kerületi állami főreáliskolába, középiskolai tanulmányait mindvégig ebben az intézetben folytatta. Eleinte a jó tanulók közé tartozott, a serdülés korában kissé hanyatlott, de később fokozatosan javultak bizonyítványai. A reáliskolában nagy gondot fordítottak a matematikai és természettudományokra, az ifjú diák ezekhez a tárgyakhoz egyébként is vonzódott. Rajzoló és festői készsége is itt fejlődött ki, nem volt szüksége külön órákra. A német és francia nyelven kívül magánúton angolul tanult és zenei oktatásban is részesült. A zenei leckéket, zongoragyakorlatokat ugyan nem nagyon kedvelte, de igazi naturalista módon bármely egyszer hallott nótát könnyedén eljátszott zongoráján. Vidám és zajos nagyvakációkban pihente ki az iskolai évek fáradalmait. A család Balatonbogláron szokott nyaralni, eleinte bérelt lakásban, később az apa szerény villát építtetett a víz partján, terjes berendezéssel, csónakot és vitorlás hajót is vásárolt, a gyermekek pajtásaikkal együtt a vízi sport minden fajtáját kiélvezhették, így teltek-múltak az évek, míg a gondtalan gyermek- és ifjúkornak véget vetett az első világháború. A nyolcadik osztályos realistát 1917 tavaszán besorozták, hadi érettségit tett és bevonult a tüzérékhez. Kőbányán történt kiképzése után az olasz frontra került, és a Piavenál küzdött egészen az összeomlásig. Nem sebesült meg, de a háború végén maláriával és vérhassal kórházba került, ahonnan erősen megviselt idegekkel tért haza a szülői otthonba. Károly-csapatkeresztet és kis-ezüst érmet kapott a fiatal hadnagy, a nagy-ezüst vitézségi éremre is előterjesztették, de a front felbomlása miatt ezt a kitüntetést már nem nyerhette el. A Képzőművészeti Főiskolán Felgyógyulása után, 1918 novemberében a budapesti József-műegyetemre iratkozott be, először a gépészeti, majd az építészeti szakra. 1920 végéig volt a műegyetem hallgatója, de a háborúban megviselt idegeivel nehezen bírta figyelmét a sokféle tanulmányra összepontosítani. Hajlama egyébként is a festőművészethez vonzotta: a mértani rajzok és matematikai levezetések helyett szívesebben rajzolt és festegetett a szabad természetben. Szülei szerették volna ugyan, ha biztos kenyeret nyújtó oklevelet szerez, de kedvét sem akarták szegni fiúknak. Lelkiismeretük megnyugtatására rokonuktól, Róth Miksa ismert nevű üvegfestőtől kértek tanácsot Pista művészi tehetségére vonatkozóan. A szakértői vélemény a bemutatott kezdő kísérletek alapján kedvező volt, 1921 októberében a fiatal művészjelölt bekerült az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola rendes növendékei sorába. Leckekönyveinek tanúsága szerint az alakrajzban Balló Ede és Rudnay Gyula, az építészeti enciklopédiában Andretti, művészettörténetben Lyka Károly, boncalaktanban Pilch Dezső voltak a mesterei. Főiskolai tanulmányait 1924 végén fejezte be; e szorgalmas munkában, és sok kedves, vidám bohémságban eltelt évek emlékeire mindig szívesen gondolt vissza. Társaival együtt legjobban félt Balló mestertől, akinek szigorú kritikája kérlelhetetlenül letörte az ágaskodó önérzetet, a mester ellenőrző körútja előtt nem egyszer ő is kiszökött festőállványa mellől a tanteremből. Egyébként azonban mindig hálával és megbecsüléssel emlegette mestereit. Átöröklött diszpozíciókat keresve a művész alkati adottságaiban, meg kell említenünk, hogy ősei között, anyai ágon megta185