Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)

Székely Zoltán: A barokk Győr mint szakrális táj

ARRABONA 2004. 42 / 1. SZENT-KEP-KULTÜSZ Szakrális térhasználat A táj szakralitásának a templomok, kápolnák s egyéb nyilvános emlékművek csupán egyik komponensét alkották. Mellettük legalább olyan fontos szerepet játszottak a rendszeresen ismétlődő, a köztereket felhasználó szakrális cselekménysorok, amelyeknek térben kibomló mozgása átjárva az egész tájat, mintegy megszentelte azt. Egyben lehetőséget nyújtottak a hit nyilvános megvallására is, amelyet a barokk katolicizmus oly fontosnak tartott, és erősítette az adott közösség identitását is. Győrött e cselekményekben részt vett a katolikus társadalom egésze: egyházi s világi előkelőségek, papság és szerzetesek, diákság, céhek, jámbor társulatok és a városban állomásozó katonaság is. A város köztereit használó szakrális cselekmények közül a legfontosabbak a körmenetek voltak, amelyek számos ünnep fényét emelték. Az egyes templomok más és más útvonalon vezették körmeneteiket, amelyek szinte behálózták az egész várost. A legnagyobb szabású processziókat Űrnapján tartották. A körmenetek egyik természetes útvonalaként a várost övező várfalak adódtak. Ezt a lehetőséget - úgy tűnik - kizárólag a székesegyházból induló processziók használták ki. A Magyar Hírmondó 1797-es tudósítása szerint a székesegyházból kiinduló „Urnapi processiók a' bástyán igen pompásan tartatnak" (Bárdos 1980, 90). Bár az adat kései, de talán nem tévedünk túl nagyot, ha feltételezzük, hogy e szokás jóval régebbi keletű, alkalmasint a török időkig nyúlik vissza. A várfalak megszentelése, s ezáltal védelmi képességük fokozása ősi képzetekre vezethető vissza, amelyek a töröktől szorongatott erődvárosban is újjáéledtek. Ugyancsak a várfalakon haladt végig a székesegyházból induló ún. törökszabadulási körmenet, amelyről az első biztos adatunk 1637-ből való (Mohi 1914, 39). A március 29-én, majd fehérvasárnap, 1771-től pedig húsvéthétfőn tartott processzión az egész város részt vett: a jelvényeikkel vonuló céheket a diákság, a szerzetesrendek, a világi papság végül a püspökkel a nép követte. A menet a várfalakon haladva, díszlövések hangja mellett vonult a Fehérvári-kapuhoz, amelyet berobbantva törtek be 1598-ban a keresztény csapatok a városba. A kapunál magyar és német nyelvű prédikáció hangzott el. A processzión a barokk hőskultusz jegyében a szentek képmásai helyett a visszafoglalás hőseinek, Pálfíy Miklósnak és Adolf von Schwarzenbergnek a portréit hordozták körbe s a hitszónoklatok is a feldíszített festmények előtt hangzottak el (Bedy 1939, 48-49; Bárdos 1980, 160-161). A szakrális térhasználat szempontjából kitüntetett helyet foglalt el a Fő- vagy másként Piac tér. Annál is inkább, mert a város geometriai középpontjában helyezkedett el, itt zajlottak a vásárok, itt állt a városháza, egyszóval ez volt Győr polgári központja. A tér használatában a jezsuiták jártak az élen, hisz templomuk, rendházuk és iskolájuk épülettömbje alkotta annak déli határolófalát. A feltámadási körmenetek - amelyekről az első adat 1636-ból való (Bárdos 1980, 158) - pontos útvonalát még nem ismerjük, alkalmasint a tér oldalai mellett haladt végig. Miként úrnapi körmeneteik is, amelyek alkalmával a tér négy oldalának közepén állították fel az előírásszerű négy oltárt. Ezekről a rend felügyelete alá tartozó kongregációk gondoskodtak: 1670-ben a nyugati oldalon boldogult Farkas András háza előttiről az ifjúsági kongregáció, a keletiről a magyar kongregáció, az északiról, Tamás János háza előtt a német kongregáció. A déli a templom bejárata előtt állt (Bárdos 1980, 164). E rendszer a XVIII. században sem módosult, csupán az északi oltár az Apátúrház elé került (Bárdos 1980, 164). Az Űrnapján kívül más alkal74