Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)

Kostyál László: Paul Troger és tanítványai a Nyugat-Dunántúlon

KOSTYÁL LÁSZLÓ PAUL TRÓGER ÉS TANÍTVÁNYAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Kostyál László PAUL TRÓGER ÉS TANÍTVÁNYAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLON Elöljáróban le kell szögezni, hogy vizsgálódásunk Paul Tróger első győri freskóművének keletkezési évétől (1744) nagyjából a XVIII. század végéig terjedő időszakot öleli fel. A Nyugat-Dunántúl, mint geográfiai fogalom sem az akkori, sem a mai térképeken nem található meg, körülhatárolása - különösen keleti lezárása - így meglehetősen önkényesen történt, hisz Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék, valamint Burgenland tartomány mai területét az országos jelentőségű Maulbertsch-freskók miatt kiegészítettük Sümeg környékével. Ez a XVIII. században Zalához tartozott, így meghatározásunk kétségkívül szubjektív, de nem anakronisztikus. Területünk művészeti téren a XVIII. század folyamán mind növekvő mértékben Bécs vonzáskörzetébe került, köszönhetően a császárvárosban működő kiemelkedő építészeknek és a művészeti akadémiának. Az alábbiakban e folyamat a festészet területén való megvalósulásának egy szeletét vizsgáljuk. Témaválasztásunkat Paul Tróger (1698-1762) művészi súlya és az említett akadémiai oktatásban játszott hangsúlyos szerepe, tanítványainak ebből következő szerteágazó tevékenysége magyarázza. Bár az itáliai művészek korábbi dominanciáját Közép-Európában már a Trogert megelőző, Michael Rottmayr vezette bécsi festőgeneráció megingatta - ennek szerepe a Nyugat-Dunántúlon viszonylag csekély volt -, a vezető szerep átvétele Trogerhez és pályatársaihoz, akadémiai tanártársaihoz (Michelangelo Unterberger, Dániel Gran) kötődik. Ők tanulmányútjaik során művészetükbe integrálták a vezető itáliai barokk festőiskolák számos újítását és gyakorlati megoldását, majd ezek továbbfejlesztésével alakították ki azt a jellegzetes, kiindulási pontjáról bécsi akadémikusnak nevezett stílust, amely saját és tanítványaik munkássága révén a XVIII. század második felében egész Közép-Európában meghatározóvá vált. Közülük a legjelentősebb hatást Tróger gyakorolta, kompozíciós megoldásai - akár másolatban, akár egyes részletek átvételével -, egyes figurái, motívumai, térképzése számos esetben, olykor a legváratlanabb helyeken is előbukkannak. A fiatalabb festőkre gyakorolt inspirációja már akadémiai tanári pályájának kezdete előtt is jelentős volt (1751-től volt professzor, neve az akadémia aktáiban először 1747-ben szerepelt a festészeti osztály tagjai között), tanári, illetve rektori (1754-1757) teendői folyamán pedig elsöprőnek mondható. A tiroli származású Tróger hosszú itáliai tanulmányutat követően, 1726-ban tért vissza Ausztriába. Gurkban, Salzburgban dolgozott, majd 1728-ban Bécsbe költözött, ahol az akadémia hallgatója lett, de 1731-ben már a melki bencés apátságban kapott megbízást (Barokk 1993, 372-373). A nagy pestisjárvány visszaszorulásának évében, 1742-ben hívták először hazánkba, az Erzsébet apácák pozsonyi templomába rendeltek tőle mennyezetképeket. Két évvel később, 1744ben a győri bencés templom főoltárképét, 1747-ben ugyanitt a szentély és a hajó mennyezetképét (1. kép) festette. Előbbi a patrónus, Szent Ignác apoteózisát, utóbbiak mennybevitelét, illetve az Angyali üdvözletet ábrázolják. Az „Ave Maria"-t kimondó Gábriel arkangyal és az előtte térdeplő názáreti szűz karcsú, alázatos figurája Tróger különösen sokat másolt, toposszá vált motívuma. A monumentális ábrázoláson feltűnik a festő mennyezetképeinek jellegzetes, koncent103