Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Muzeológia - Aszt Ágnes: A múzeumi kommunikáció lehetőségei és megvalósításának példái egy „kismúzeumban”

ARRABONA41.2003. MUZEOLÓGIA gyermekcsoportok esetén) a mi tolmácsolásunkra, kiegészítő információinkra is. És most az általános bevezető gondolataink után bemutatjuk a 2002. évben rendezett kiállításaink felépítésének és működtetésének tapasztalatait. 2002-ben az első kiállításunk megrendezésére februárban került sor. Nem önálló kiállítás volt, hanem az Országos Széchenyi Könyvtárban a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum által koordinált országos kiállítás, amelyet a magyar múzeumügy, konkrétabban a Magyar Nemzeti Múzeum megszületésének 200. évfordulójára rendeztek Múzsák kertje - A magyar múzeumok születése címmel. Ebben az esetben nyilvánvaló volt, hogy múzeumunkat az egységes rendezési elvekhez igazodva kell bemutatni, ám tárlatunk súlypontját, valamint bemutatandó tárgyainkat, dokumentumainkat mi határozhattuk meg. Mivel célközönségünk elsősorban az OSZK-t rendszeresen látogató, főképp bölcsész beállítottságú értelmiség, illetve az ún. „művelt nagyközönség'

7 volt, interpretációnk nem magyarázó volt, csupán tájékoztató, feltételezve a látogató alapműveltségét. Mivel múzeumunk alapításában két személy járt az élen, két egymást kiegészítő, de egymással ugyanakkor állandóan vetélkedő tudományos vonalat képviselve (Sőtér Ágost régész és Ivánfi Ede történész), erre építettük kis tárlatunkat. A rendelkezésünkre álló két vitrint a helytörténész kollégával, Enzsöl Imrével úgy osztottuk meg, hogy a két tudomány egymással versengő, de egyfelé mutató szándéka kiolvasható legyen. Ebbe nem csupán magasztos gondolatok fértek bele, de korabeli ugratások visszaadása is (pl. a bemutatott ásatási kötélhágcsó felirata Sőtértől való idézet volt, amely szerint azért került sor a hágcsó bevezetésére, mert a mély germán sírokból a testes Ivánfit hat ásatási munkás sem volt képes kihúzni). Szintén hangulati elemként került tárlónkba az egyleti persely, amely azt mutatja, a múzeumügyet már a XIX. században is filléres gondok sújtották. Országos kiállításról lévén szó, lehetőségünk nyílt - megfelelő őrzés és biztosítás mellett - hogy a nagyközönségnek is bemutassuk az egyébként páncélszekrényben elzárva őrzött felbecsülhetetlen értékű tárgyainkat. Ünnepet jelentett számunkra, hogy az aranyozott ezüst, VI. századból való rúnaírással ellátott bezenyei fibulapárt bemutathattuk. Meggyőződésem, hogy célközönségünk egy része (népvándorláskoros régészhallgatók) kizárólag ezekért a darabokért nézte meg a kiállítást. A Bezenye-Papréten 1885-ben Sőtér Ágost által kezdett, majd az 1960-as években Pusztai Rezső és Bóna István által folytatott feltárások során ismerhettük meg Magyarország első langobard temetőjét, s túl ezen a tudománytörténeti jelentőségén a 8. sírból került elő az országunkban egyetlen rúnaírásos fibulapár, amelyeknek analógiáinak száma Európában is 10 alatt van. 329