Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Muzeológia - Aszt Ágnes: A múzeumi kommunikáció lehetőségei és megvalósításának példái egy „kismúzeumban”

ARRABONA 41.2003. MUZEOLÓGIA Mivel a kiállításon egy általános átfogó képet szerettünk volna bemutatni múzeumunk első évtizedeiről, gyűjteményünkből Sőtér A. ásatási anyagának legjelentősebb, legreprezentatívabb darabjait emeltük ki. Bár rövid idejű, de korszakos jelentőségű volt a gátai temető (ma: Gattendorf, Ausztria) feltárása (jelentősége a középső bronzkori, i.e. XVII-XV. századi Gáta-kultúra névadó lelőhelyének megismerése), ezzel nyitottunk, majd bemutattuk a római-kori (Ad Flexum) és népvándorláskori (Bezenye, Csúny, Nemesvölgy) leleteinek legszebb darabjait. Restaurátorunk (Riha Katalin) számára komoly kihívást jelentett a majd száz éve raktárban porosodó tárgyak újrarestaurálása, amely során nem kívántuk eltűntetni a korábbi restaurálási nyomokat sem, hiszen egy muzeológiai kiállításon a száz éves ragasztómaradvány épp úgy információhordozó, mint a több ezer éves műtárgy Gyűjteménykezelőnknek (Szeilerné Malek Éva) a leltárkönyvi adatok realizálása volt a feladata, ő vetette össze Sőtér A. azonosítókartonjait a modern leltári adatokkal, illetve magukkal a tárgyakkal, amelyeken az azonosítójel igencsak megfakult az idők folyamán. Az előbb említett „modern" adatok is jó félszáz évesek voltak, így nem egy tárgy újraleírására szükség volt. Előkészítő munkánk végét az jelentette, hogy egy, a budapesti vitrin méreteivel közel megegyező tárlóban berendeztük leendő kiállításunkat, hogy az alapvető esztétikai elvek is érvényesüljenek. Ennek során néhány tárgyat ki kellett cserélnünk hasonló jellegű, de más méretű vagy színű darabra. Ez nem jelentette a szakmai értékek háttérbe helyezését az esztétikai szempontokkal szemben, csak összehangolta ezeket, ami nem utolsó szempont a vizuális kommunikáció során, amiről később a pesti tárlatrendezés során is meggyőződhettünk. Sokkal „fogyaszthatóbb", elegánsabb, kifejezőbb volt azon kollégák tárlata, akik otthon hasonlóképp kipróbálták (pl. a keszthelyi Balatoni Múzeum muzeológusa, Haász Gabriella), hogyan fog kinézni a tárgyak együttese a vitrinekben. (1-2. kép) Ennél a példánknál úgy véljük, tárlatunk szervesen illeszkedett az országos kiállításhoz, amely szimmetrikus, egységes elrendezésű volt, klasszikus vitrin-fekvőtárló-tabló formában, betűrendben mutatta be a XIX. században megalapított múzeumokat. Ebben természetesen a hangsúlyt a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve filiációi kapták, de úgy véljük, nem egy bemutatott műtárgyunk (pl. bezenyei rúnaírásos fibulapár, vadkanfejes avar szíj végek, a gátai kultúra elsőként megismert leletei stb.) figyelemfelkeltő volt. Számunkra a jövőre nézve tanulságot jelentett egyfelől a szállítási problémák miatt (egy római kori mécses apró darabokra tört), másrészt a hiányos információáramlás miatt (számos kiállítási adatot, feltételt csak a helyszínen tudtunk meg). Bár nem mérhető, de ismertségünk feltétlen emelkedett a kiállítás révén. 330