Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Tanulmányok - Székely Zoltán: Hédervári barokk-kori szakrális emlékei

ARRABONA40.2002. TANULMÁNYOK tén - felállított szabadtéri kisemlékek is hozzájárultak. E monumentumok fából és kőből készültek és a település egészét lefedő stuktúrájuk folyamatosan változott a XVII-XVIII. században: mind az emlékek száma, mind pedig jellege és típusa átalakult az idők során. A folyamat természetesen nem zárult le az általunk vizsgált korszak végére, bár a XIX-XX. század során már csak kisebb léptékű változások történtek. A középkori - mindenekelőtt XIII-XV. századi - települések határában is állhattak különböző típusú szakrális kisemlékek, mint kőlámpások, kőképek, képoszlopok, keresztek. Elsősorban német nyelvterületen voltak gyakoriak (Liszka 2000,28), de megjelentek Magyarországon is, igaz, inkább csak az északnyugati határszélen. A XVII. század elejétől a továbbélő korábbi formák mellett új típusok is feltűntek, amelyeken a szobrokat antik mintájú oszlopok vagy karcsú pillérek hordozták. Szerepük is módosult némileg: amíg korábban jellemzően fogadalomból vagy büntetésből emelték őket, addig a hitviták s vallásháborúk korában mindehhez propagandisztikus funkció is társult. A képtiszteletet megerősítő római egyház és világi támogatói a köztéri emlékművek nyilvánosságát is felhasználva hirdették a katolicizmus tanait s terjesztették szentjeinek tiszteletét. Magyarországon ez az új típusú emlékmű elsőként megint csak az északnyugati területeken, jellemzően Sopron vármegyében s határai mentén jelent meg a XVII. század elején, majd mind nagyobb számban a század közepétől. Ebben számos tényező együtthatása játszott szerepet. Az ellenreformáció korai kibontakozása illetve sikere a mecénási szerepet vállaló nemesi társadalomban, az emlékállítás középkorból továbbélő tradíciója és az új mintákat közvetítő szomszédos osztrák tartományokkal fennálló élénk kulturális, művészeti kapcsolatok. Hédervárott is ebben az időszakban, a XVII. század 40-es éveinek első felében jelentek meg az első adatolható emlékek, mint a fentebb vázolt kör legkeletibb tagjai. E csoportba a Piéta, a pestisemlék és a mára már elpusztult Fájdalmas Krisztus tartoznak. Az előbbieket bizonyosan a frissen rekatolizált földesúri család, jelesül Héderváry (VI.) István (16191646 ) s neje, Esterházy Erzsébet (ti668 ) emeltette, s ez a harmadik esetében is valószínűsíthető. A mecénások pontos meghatározása és a korai datálása különös jelentőséget biztosít az emlékek számára: jelzi a főúri családok mintaadó szerepét. A férj a Héderváry nemzetségből származott, amelynek fényt ekkor már nem annyira vagyona, mint inkább ősi mivolta, s az egykor a családtagok viselte magas tisztségek biztosítottak. Arája a frissen felemelkedett Esterházyak közül érkezett, akiknek társadalmi rangját hatalmas vagyonuk és az ország életében betöltött vezető szerepük adta. Presztízsüknek köszönhetően devóciós gyakorlatuk 150