Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Tanulmányok - Székely Zoltán: Hédervári barokk-kori szakrális emlékei

ARRABONA40.2002. TANULMÁNYOK követendő példaként szolgálhatott a tágabb környék nemesi társadalma számára is. A szobrok felállítása mögött jól kitapintható az ellenreformációs szándék, hisz a település lakossága ekkor még döntően evangélikus: az ebből adódó konfliktus az emlékműveket sem kímélte. Mindhárom monumentum kőből való: a maradandó anyagból készített, a helyi viszonyok között nagyszabásúnak számító emlékmű állítása a következő században is a földesúri család kiváltsága maradt. Az 1730-as évektől a 17770-es évek végéig terjedő időszakban már a Viczayak töltik be a mecénás szerepét: előbb Viczay Jób özvegye, Ebergényi Eszter, majd fia, (I.) Mihály. Kegyességükhöz köthető Nepomuki Szent János és a Krisztust az Olajfák hegyén ábrázoló szobrok felállítása, és bizonyára a napjainkra eltűnt Flórián-oszlop is. Az emlékek harmadik csoportját alkotó s jobbára csak az írott forrásokból ismert szerényebb kivitelű fa illetve kő kereszteket vélhetően már más szociális helyzetű csoportok, az uradalmi tisztviselők illetve a mezővárosi polgárság tekintélyes tagjai készíttették. Úgy tűnik tehát, hogy az emlékművek típusa és a mecénás státusza között szoros kapcsolat áll fenn. A szoborállítás aktusa ugyanis egy komplex folyamat végeredménye, amely társadalmilag is meghatározott. S itt nem csupán arról van szó, hogy megfelelő anyagi erő szükségeltetik egy-egy monumentum emeltetéséhez. Egy nyilvános, köztéri szoboremlék felállítása egyben reprezentatív gesztus is, amely a helyi közösség vezető, tekintélyes tagjait illette meg a XVII-XVIII. század rendi társadalmában: az uradalmi birtok Hédervárott a földesúri családot. Másrészről maga a megrendelői magatartás is egy összetett viselkedésforma, amely bizonyos kulturális nívót feltételez. Ebbe egyaránt beletartozik a lelki-vallásos élet differenciáltsága, a képzőművészeti reprezentáció megértése és az iránta való igény, s mindazok a műveltséget feltételező készségek, amelyek a mű programjának meghatározásához, és a mintakép kiválasztásához szükségesek. 2.3.1. Piéta A Piétát forrásaink a Boldogságos Szűz Mária szobraként nevezik meg (14. ábra). Az 1761-es vizitáció szűkszavú tudósításából csupán annyi érdemleges információ derül ki, hogy a monumentumot a földesúr gondozza (CV1761,55). Meglepő módon az 1780-as jegyzőkönyv hallgat róla: e jelenség arra is felhívja a figyelmet, hogy a vizitációk nyújtotta kép nem feltétlenül teljes. Az 1812-es kánoni látogatáskor nemcsak a szobor helyét lokalizálták - elmondva, hogy a településről déli irányban kivezető 151