Arrabona - Múzeumi közlemények 39/1-2. (Győr, 2001)

Tanulmányok - Ács Anna: A bezenyei és kimlei horvátok népviselete

ARRABONA39.2001. TANULMÁNYOK hódolt az olcsóbb és praktikusabb városi divatnak. Bezenye vált igazán hagyományőrzővé. Lakói tudatosan ragaszkodtak régi, színes viseletükhöz, a befogadott polgári öltözet darabokat pedig népi öltözetük szerves elemeivé alakították. A Saint-Germain-i békeszerződés alapján Burgenlandhoz került horvát községekben a népviselet hamar letűnt. Csak a volt Vas megyei, Szombathely környéki Stinatzon maradt fenn az ünnepi viselet. Azonban a nőknél megrövidült, pliszírozott, lerakott kötényt hordtak, fehér ingük ujja könyékig ért és darázsolással ékítették, derekukra rózsamintás széles szalagot kötöttek, amely elöl hosszan lelógott. A kislányok mellénye elől két széles pánttal zárult és nem takarta a derekukat. Bár szoknyáik rózsamintás, anyagból készültek, viseletük nem volt annyira színes, és nemzetiségetjellemző, mint a Mosón megyei horvátoké. Astinatzi viselet ünnepnapokon és lakodalmakon még használatos volt az 1970-es években. A két világháború közti időszakban Bezenye vált a Mosón megyei horvátok szinte egyetlen viseletes községévé. Mivel a hagyományos öltözet etnikumot tükrözött, nemzetiségi közösséghez való tartozást fejezett ki, erősen kötődtek hozzá. A hagyománytól legkorábban a fiatalok szakadtak el, legfeljebb kisgyermekként viselték a régies szabású és díszítésű ruhákat. Felnőtt korukban azokra az alkalmakra, amelyek "megkövetelték" a horvát ruházatban való megjelenést, az idősebbektől kérték kölcsön a gondosan megőrzött viseleti darabokat. Nagyobb bálokon, szüreti mulatságokon, lovas bandériumok felállításakor és ha más helységekben képviselték a falut, "öreg" horvát ruhákat öltöttek magukra. Természetesen a jelentősebb egyházi ünnepeken is a hagyományos ünneplőt kellett viselniük. A férfiakat nyomasztotta a tradíció ereje, igyekeztek megszabadulni tőle. Nem kötődtek olyan mélyen a megszokott, olykor terhes öltözeti darabokhoz, mint a nők. A bezenyei Stergerics Ágnes még emlékezett nagyapja haragjára, aki az I. világháború után inkább átadta a dolmányát, a "halját" az unokájának, hogy varrjon magának belőle meleg ruhafélét, csakhogy többé ne kelljen magára vennie. Amikor azonban az emlékezetes 1931. évi szüreti mulatságra kölcsön kérték volna tőle a helyi ifjak, nehezen vallotta be, hogyan szabadult meg a megunt dolmánytól. S akkor döbbent rá, mit is tett felindultságában évekkel korábban. A bezenyei "Jorgován" (Orgona) nemzetiségi énekkar tagjai az 1980-as években még a nagyszüleik által használt viseletben léptek színpadra. A falubeli családok megőrizték az öröklött ruhaféléket, nehezen válnak meg tőlük, múzeumi gyűjtemény számára is ritkán adnak át belőlük. Horvátkimlén nem a múlthoz, a horvát hagyományokhoz való ragaszkodás nehezítette a kiterjedt népviseleti gyűjtést. Eleve polgáriasabb 274