Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Takács Miklós: Polírozott kerámia a kora középkori Kisalföldön

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. rendelkező, okkersárga bográcsperem miatt vetődhet fel az Árpád-kor középső harmadának a kései szakasza (VIII. t. 4). Mindkét elemzett leletegyüttes tartalmazott továbbá importedény-töredékeket is. Mind a 707-es, mind pedig az 1700-as objektumban kerültek napvilágra olyan vastagfalú, grafitos edénydarabok, amelyek egykor nagyméretű, robusztus tárolófazekak darabjai voltak (VI. t. 2; VII. t. 6.). E tárolóedények sajnos csak elég tág keretek közt datálhatok, bár többségük a 12. század eleje és a 13. század közepe között került földbe. Végezetül az 1770-as objektum leletegyüttese esetében az Árpád-kor utolsó évszázadát jelzi egy olyan, redukált égetésű importfazék, amely a Kisalföld falusias településein a 13. században terjedt el (VII. t. 2.). Időrendjének pontosítását Nyugat-Magyarország vonatkozásában elsősorban a soproni várárok 3. rétegének leletanyaga segíti, ahol a belső síkján lekerekedő, a külsőn viszont kihúzott élben végződő fazékperemen túl polírozott palack- vagy korsótöredékek is napvilágra kerültek. A 707-es, illetve 1700-as objektum kerámiájánál jóval határozottabb formában fedezhetők fel a 3739. objektum leletegyüttesében a 13. század közepe utáni időkre keltezhető tipológai jellegzetességek. Ilyennek elsősorban az egy tömbből felhúzott, közkeletű nevén gyorskorongon formázott fazékalj tekinthető (X. t. 5.), de ugyanerre a korszakra utalnak a jól kihúzott élekkel rendelkező, ún. galléros peremek (X. t. 1, 2, 6), amelyek jellemzőek mind a közepes nagyságú, minden valószínűség szerint főzésre használt fazekakra, mind pedig a nagyméretű tárolóedények felső lezárására is. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a 3739-es objektum betöltésében egyetlen egy darab határozottan korai formajegyekkel rendelkező bográcsperem is napvilágra került. E körülmény kétségen felül kissé bizonytalabbá teszi a polírozott palack keltezését, hiszen a leletegyüttesben számolnunk kell korábbi leletek másodlagos bekerülésének a lehetőségével. A vázolt bizonytalansági tényezőt azonban nagy mértékben csökkenti az, hogy a 3739-es objektum palacktöredéke a kisalföldi példányok közt a legnagyobbak közé tartozik, sőt az is, hogy egyes darabjait a betöltés különböző részein sikerült kibontani. Ha a kísérőleletek után magukat a polírozott edénytöredékeket vizsgáljuk meg, a 9. századnál későbbi időrendet erősítheti a kajárpéci és lébényi darabok megformázásának a módja is. Elsősorban is az, hogy a síkozás az egyes leleteken meglehetősen rossz kivitelű. így a markotabödögei palackon (V. 1.1), vagy a kajárpéci 89/2 objektum töredékén (V. t. 4.) a besimítás már majdnem sekély, függőleges vonalkázássá alakult át. Továbbá - a zalavári kerámiával ellentétben - a dolgozatban elemzett edények anyagának összetétele, valamint kiégetésük módja is a korabeli 30