Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Takács Miklós: Polírozott kerámia a kora középkori Kisalföldön

TANULMÁNYOK ARRABONA 38- 2QQQ. III. Technológiai és tipológiai kérdések Az adattárban bemutatott, polírozott felületű edények kidolgozása meglehetősen egységes, még akkor is, ha némi eltérés felfedezhető az egyes darabok között. A polírozott felületű edényeket vagy a korra jellemző módon és gondossággal , vagy pedig e szintnél valamivel gondosabban formázták meg. Agyaguk átlagos gondossággal, vagy ennél valamivel jobban iszapolt, és - szintén a kor szokásainak megfelelően jelentős a soványítóanyag részaránya. E soványitóanyag vagy átszitált, viszonylag sok csillámot tartalmazó homok, vagy pedig szitálatlan, és ennek következtében némi aprókavicsot is tartalmazó homok. Megjegyzendő, hogy bár az Árpád-kori Kisalföld fazekasai többnyire szitálatlan homokot kevertek az agyagba, az átszitált soványítóanyag egyáltalán nem tekinthető feltűnő ritkaságnak, különösen az asztali edények körében nem. A polírozott felületű darabok belső oldalán fellelhető nyomok alapján teljesen bizonyos az, hogy túlnyomó többségüket - a velük egykorú főzőedények hasonlóan - kézi korongon formázták, hurkatechnikával. Egyetlen fenéktöredék (VI. t. 1.) esetében azonban az edénytest belső síkján levő bordák az egy tömből való felhúzásra utalnak, ami a 12-13. századi Kisalföld viszonylatában igen nagy ritkaságnak számít. A formázás végén már bőrkemény állapotban történt a síkozás. E munkafolyamat során valamilyen kemény tárggyal csiszolták át az edény felületét, csak és kizárólag függőleges mozdulatokkal. A kivitelezés minősége sajnos meg sem közelíti a más korszakokból, pl. a bronzkorból származó díszedények polírozását. A két majdnem ép példány, azaz a lébényi (XL t.), valamint a markotabödögei palack (V. t. 1.) azt sugallja, hogy egy-egy edény testének csak az alsó kétharmadát, azaz a váll alatti részeket síkozták. Ezzel szemben viszont a homokgödröki, bordázott perem, valamint az ugyaninnen származó kiöntő (1.1.1, 2.) is polírozott. E két lelet utóbbi tanúsága tehát az, hogy - a kisbalatoni, 9. századi palackokhoz hasonlóan - a kisalföldi példányok bizonyos hányadánál is az egész edénytest síkozott lehetett. Sőt, az is rendszeresen kimutatható, hogy a már síkozott felületet agyagmázzal is borítják. Viszont kivétel nélkül az összes feldolgozott, kisalföldi darabra jellemző az is, hogy a síkozott felületre a fazekas nem vitt semmilyen más díszítőmotívumot. (A zalavári, illetve más kisbalatoni példák alapján bekarcolt háló- valamint kalászmintára, továbbá bepecsételt körök, háromszögek, illetve ez utóbbiakból kialakított keresztábrákra lehetne számítani.) Sajátos kettősség jellemzi a kisalföldi, polírozott edények kiégetésének a módját is. Hiszen, a töredékeknek alig több, mint a felén figyelhető meg az Árpád-korban 25