Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Székely Zoltán: Szent István barokk képkultusza Győrött

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. esetén Istvánt teljes vértezetben ábrázolják, amelyet a XVII. század elejétől a nemzeti karaktert hangsúlyosabban megjelenítő magyar nemesi viselet váltott fel: szűk nadrág csizmával, dolmány, amelyre a királyi méltóság jeleként mente helyett palást borult. Agyőri példák a fokozatos átmenetről tanúskodnak: a XVII. századi műveken gyakoribb a páncél, amely még a rákövetkező évszázadban is felbukkan, bár inkább csak kivételként. Az uralkodói jelvények mindenkor azonosak: a barokk hagyományoknak megfelelően a Szent Koronát többé-kevésbé stilizáltán megidéző korona, jogar s országalma, amelyet csak ritkán egészít ki az apostoli kettős kereszt. Mindezt a legtisztábban az önálló, jelenetbe nem illesztett figura képviseli. Ez a középkori eredetű, a királyi méltóságot hangsúlyozó ikonográfiái típus a barokk művészetben már - úgy tűnik legalábbis - műfajspecifikus: kizárólag szobrászati alkotásokra jellemző, amelyeket oltárokon és köztéri emlékműveken állítottak fel. A leggyakoribb jelenet, amelyben Szent István szerepel, a koronafelajánlás: ennek mind XVII. századi, a megfelelő formát kereső, kísérletező, mind a kanonizálódott típusát megtalálhatjuk a győri emlékanyagban. Ez utóbbiak azonban ikonográfiailag nem alkotnak homogén csoportot, a járulékos motívumok alapján tovább differenciálhatóak. Itt elsősorban nem a helyszín - ami lehet a szabad ég alatt, templombelsőben vagy a mennyekben - és az asszisztencia változásával létrejött altípusokra gondolunk, hanem olyan megoldásokra, amelyek más ikonográfiái típusokat is magukba olvasztottak: ezáltal új, összetettebb jelentést hordozó megoldások jöttek létre. Ugyanaz az ikonográfiái típus azonban a mű kontextusától függően is eltérő jelentéseket hordozhat. Kuriózumnak tekinthető Szent István esetében a középkori térdelő donátor ikonográfiái típusának XVII. század végi felelevenítése. A rögzült formák mellett a sajátos helyi illetve aktuális igények önálló megoldásokat is életre hívtak, ám ezek megmaradtak visszhang nélküli egyedi eseteknek. Szent István tisztelete alaprétegében a katolikus nemzeti identitástudat megtestesítője volt, amely szorosan összefonódott Mária kultuszával: a kettő együttesen alkotta a magyar barokk katolicizmus leghatásosabb gondolatát, a Patrona Hungáriáé eszmét. Ennek adekvát megfogalmazása a koronafelajánlás jelenete, de utalásszerűén más ábrázolási típusok is magukban rejthetik. Első királyunk személye azonban alkalmas volt arra is, hogy ezen túlmenően aktuális eszmei-politikai törekvéseket jelenítsen meg, amelyeknek tekintélyt kölcsönözhetett illetve történelmi igazolást adhatott. Ekként szolgálhatta Szent István alakja az ellenreformációt, a pogány török elleni harcot a XVII. században, valamint a győri püspökség illetve a Szent Márton-hegyi bencés apátság tekintélyét a rákövetkező 182