Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Recenziók - Tárgy és jelentése (Szerk. V. Szalontay Judit) (Ács Anna)

ARRABONA 37.1999. RECENZIÓK mögött érezzük a múzeum vezetőjének elhivatottságát, szakmaszeretetét és tudását. S érezzük a múzeum érdekében kibontakoztatott kapcsolatteremtő tehetségét, amelynek következtében maga mögött tudhatta a város és megyei vezetés, valamint Csorna lakosságának sokoldalú segítségét, mindenekelőtt a múzeumnak otthont adó premontrei rendház példás együttműködését. Ennek bizonyítéka a kötetben dr. Horváth Lóránt Ödön prépost-plerátus szívélyes hangú köszöntője. A tárgyismertető tanulmányok sorát K. Csilléry Klárának a kötet címoldalán bemutatott szekrényről írt munkája nyitja. Az 1818-as datálású veszkényi bútordarab különleges értéket képvisel nem csupán a Csornai Múzeum gyűjteményében, hanem országos tekintetben is. Egyedi alkotás, a formai és főleg díszítésmódbeli újítás bevezetésének figyelemre méltó példája a magyarországi köznép számára. Példa arra, hogy a népművészet nem statikus és nem névtelen, annak ellenére, hogy nem ismerjük e jeles darab készítőjének nevét. Egyben vall a paraszti ízlésről, az újítások befogadásának körülményeiről is, adatok hiányában következtetések levonására késztet. A tanulmány írója fontos alapfogalmakat tisztáz, értelmező megjegyzéseket tesz, típus meghatározásokat végez. Naprakész szakirodalmi tájékozottsága és európai szintű múzeumi gyűjteményismerete révén a tárgyra vonatkozó kutatási eredményeit szélesebb értelmezési mezőben helyezi el. A csakis megrendelő kívánságára készült, nem vásári tucattárgy, reprezentációs célt is szolgáló ruhásszekrény teljes leírását és elemzését adja K. Csilléry Klára. A kivételes darab leglényegesebb jegye az egyenlőszárú trapéz formájú oromzat, mezején az alvó Kisjézus képével. Ez a szentképpel való díszítés felső-ausztriai példák egyedülálló hatását tükrözi nem megkésve a magyar bútorfestési gyakorlatban, bár társtalanul maradva. Aligha vitás, K. Csilléry Klára cikke módszertani útmutatásaival alaptanulmánynyá válik a hasonló témák feldolgozásához. Emellett illusztrációi és kiterjedt irodalomjegyzéke kiindulást jelentenek a szélesebb témakör iránt érdeklődőknek. Erdélyi Zsuzsanna, akinek a neve egybeforrt a vallásos népköltészet kutatásával, egy XIX. század közepéről származó rábaközi, jórészt kézírásos énekeskönyvet ismertet a tőle már megszokott precizitással, méltányolandó tárgyi tudással és érzelmektől sem mentesen. A személyes hang csak erősíti a tanulmány tudományos értékeit. A szerző az ajándékozás és adatgyűjtés körülményeire vontakozó tudománytörténeti adalékokat is közöl, emléket állítva a Lajtha-csoport páratlan munkásságának s a kivételes egyéniségű Lajtha Lászlónak. Kellően érzékelteti Berkes Miklós 1853-ban indított énekeskönyvének szellemi hátterét, szól a fellelhető analógiákról, a népi vallásosság liturgikus kereteken kívül kialakított történeti formáiról, a házi kegyességi alkalmakról. A kalandos sorsú, eredetileg szanyi majd Szimőre, a régi Komárom megyébe, végül Fertőrákosra került énekeskönyv leírása és ismertetése példaszerű, mintául kínálkozó, ugyanúgy, mint a függelékül közölt 19 eredeti szöveg. Kocsis Aranka somorjai etnográfus a Rábaköztől kissé távolabb eső táj, a csallóközi vajkai szék XVIII. század végi és XIX. század első felének népéletébe ad bepillantást tanulmányában. E korai időszakra vonatkozóan forrásai levéltáriak. Egy sajátos forráscsoportot használ a fennmaradt iratanyagból, a hagyatéki leltárakat, amelyek több tudományág művelőinek adnak módot sokoldalú vizsgálatra. A szerző a különleges jogállású vajkai szék egyházi nemeseinek életmód450