Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Recenziók - Tárgy és jelentése (Szerk. V. Szalontay Judit) (Ács Anna)

RECENZIÓK ARRABONA 37.1999. jára, főként lakásviszonyaira vonatkozó adatokat tárja fel összefüggéseiben, megfelelő következtetések levonásával. A szaktudomány előtt kevéssé ismert társadalmi csoport kutatásakor arra a kérdésre kívánt választ adni, vajon nemesek módjára éltek-e a megjelölt időszakban, vagy sem. A véletlenek sorozatának köszönhetően megőrzött, Vajkáról a pozsonyi Állami Területi Levéltárba került közel kilencven hagyatéki leltár tanúsága szerint a predialista családok többsége paraszti szinten élt, legfeljebb néhány reprezentatív tárgyuk utalt kiváltságolt egyházi nemesi státusukra. A parasztinál jobb életminőséget csupán a székbeli nemesek szűk felső rétege érte el köznemesként, további privilégiumokat és egyéb jövedelemforrásokat is bírva. Selmeczi Kovács Attila az országcímerrel díszített rábaközi népművészeti alkotásokat vette számba tanulmányában. A sajátos szempontú válogatást és ismertetést az indokolja, hogy a reformkortól egyre nagyobb szerepet kapott nemzeti címerünk ábrázolása a népi művészkedés legkülönbözőbb műfajaiban a parasztság önbecsülésének, hazafias érzületének kifejező eszközeként. Az egyik legkorábbi datálású, 1816-ban készült faragott támlájú szék díszítményei között már ott az országcímer. E jeles darab éppen Csornáról jutott a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, korai gyűjtésként. A szerző a címer-motívumos rábaközi népművészeti tárgyak sorában a székek mellett mángorlókat, borotvatokokat, mestergerendákat és csobolyót ismertet teljes motívumleírással és értelmezéssel. Kiemelten foglalkozik a tájat leginkább jellemző országcímeres népművészeti alkotással, az ökörjárommal Pálos Ede e témájú írását idézve és egy 1924-ben Csornán faragott darabot bemutatva. A járomfő központi részére az államilag használatos országcímert virágos ágak közé illesztetten faragta ki Szűcs János, két felől pedig természetes testtartásban a nemesi címerek analógiájára hím oroszlánok alakját formálta meg. A díszítésmódot egyedivé teszi a heraldikai abszurditás és az állatfigurák naturális ábrázolása. A tanulmány leíró és elemző részeihez csatlakozó rajzok a fotók még élvezetesebbé, és értékesebbé teszik az értekezést. Szalontay Judit kötetbeli tanulmánya egyértelművé teszi számunkra, hogy az intézmény megszervezése, a gyűjtemény kialakítása, gyarapítása, állandó kiállítás rendezése és egyéb múzeumi munkái mellett az igazgatónő a tudományos publikálást is fontosnak tartja, tartalékolt energiáit magas fokon képes az efféle tevékenységre fordítani. Mezővárosi viseleti kutatásainak egy sajátos területét tárja az olvasók elé, a szín és díszítés változását követi végig a múlt századi csornai női viseletben. Cikke hiányt pótló, mert a rábaközi viseletet a szakirodalomban Szalontay Judit fellépéséig csupán a kapuvári képviselte. Gyűjtései során olyan jelentős viseletegyütesekkel gyarapította a múzeum gyűjteményét, amelyek feldolgozást, közzétételt, szakmai körökben való ismertséget kívántak. A szerző az alsó- és felsőruházat bemutatása után a jellegzetes hajés fejviseletet ismerteti, kiemeli a csornai asszonyok kendőkészletének választékosságát, a kézzel varrott kendők típusait. Külön foglalkozik a viselet ékesítő és jelzéseket közvetítő színvilágával. Rendkívül gazdag és viseletrekonstrukciók készítéséhez kiválóan használható a cikk illusztrációs anyaga. Dr. Kovács Endre Imre premontrei alperjel a rend XIX. századi magyarországi helyzetéről ad áttekintést a történeti előzmények felvillantásával. A csornai 451