Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Múzeumszociológia - Némethné Jankovits Györgyi: „Távoli üzenetek” – A győri Xántus János Múzeumban végzett látogatói hatásvizsgálat tapasztalatai

MÚZEUMSZOCIOLÓGIA ARRABONA 37.1999. Némethné Jankóvits Györgyi: "TÁVOLI ÜZENETEK'' A győri Xántus János Múzeumban végzett látogatói hatásvizsgálat tapasztalatai A címben szereplő idézetet a felmérésben résztvevő egyik látogató gondolataiból kölcsönöztem, ő ugyanis azt írta a múzeum megtekintése utáni összegző véleményében, hogy bár a kiállítás rendkívül tetszetős volt, a látottak egyénre szóló, rá szabott üzenetét kereste, de az nem ért el hozzá. A tárgyak, és az, amiről üzennek, távol álltak tőle, mind a szó fizikai, mind elvont érielmében. Ez a vélemény számomra azt jelentette, hogy ez a kiállítás e látogató számára nem más, mint esztétikusan "összehordott" tárgyak sokasága, de számára a "felszín alatt hallgat a mély", kevés a gondolat, "csak" a látvány élménye adott. Gondolatainak közlése nélkül talán sohasem jut el a kiállítás megalkotójához, a tárgyi emlékek és gondolatiságuk üzenetének közvetítőjéhez e - szerintem - lényegre mutató kritika. Egyben az is világosan kitűnik, hogy e látogató hiányérzetén már nem áll módunkban változtatni. Bár egyedi a vélemény, mégis elgondolkodtató. Vajon hányan élik át így egy kiállítás megtekintését? Vajon mekkora a távolság a kiállítás-alkotó és a látogató gondolkodása között? Tudja-e az egyik, mik a szándékai a másiknak? Elér-e az üzenet az egyiktől a másikig és vissza? Vajon minden lehetőséget megragadott-e a kiállításalkotó, hogy a műtárgy és szemlélője találkozását élménnyé varázsolja? A múzeumok "üzenet-rendszere" rendkívül szerteágazó, és igen izgalmas problémákat, feladatokat rejt, melyek közül számomra kettő jelentette a vizsgálódás tárgyát: • mit üzenhet a látogató annak, akinek a "művét" (ti. a kiállítását) szemléli • és miféle üzenetet közvetíthet a látott kiállítás, a múzeum egésze a befogadó, a látogató számára. Elhatározásom, hogy a győri múzeum néhány kiállítását érintő látogatói hatásvizsgálatot végezzek, 1995-ben fogalmazódott meg. Akkor pályázati úton próbáltam támogatást szerezni elképzeléseim megvalósításához. Ösztönzően hatott számomra az az információ, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum Dokumentációs és Információs Osztálya is megerősített: az elmúlt 10 évben (vagyis 1985-95 között) nem készült jelentősebb vizsgálat a múzeumlátogatók körében szokásaikról, összetételükről, a kiállítások hatásairól stb. Hasonlóan nyilatkozott Buzinkay Géza, a Budapesti Történeti Múzeum akkori főigazgatója: "Ki tudja ma megmondani: mi a látogatók, a közönség valóságos véleménye és igénye? A magyar múzeumokban nem folyik érdemleges marketingmunka, a látogatói létszámok szolgálnak érvelési és értelmezési alapul... Egy állami vagy önkormányzati költségvetésből működő kulturális intézmény nincs arra kényszerítve, hogy közönségére figyeljen, bármennyire is közgyűjtemény a neve. Jellemző, hogy a legutóbbi felmérés a nagy budapesti múzeumokról nem tulajdonosaik, hanem az American Express megbízásából készült 1994-ben". (Buzinkay 1996.) 407