Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)
Tanulmányok – Közelmények - Dominkovits Péter: „Franciajárás” Győr megyében – Czineneg Antal szentmártoni uradalmi igazgató emlékirata az 1809. évről
TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. katonaság az mi részünkről, ezeket tőlünk meg értvén el távozzanak, és őkis bátorságban maradjanak. Ezek voltak utolsók, s többé franciát Sz[ent] Mártonban nem láttunk, egyébb Győrött, s Győrbéli franciák birtokában voltak Véneken is, és ezek az véneki erdőt vágották, pusztították, pénzen adták. Ezek csak Karácson böttyén hadták el Győrt, s mentek viszsza országjokban. Az M[éltó]ságos Uraságnak nagyobb ellenségei voltak tulajdon jobbágyai az francia ellenségnél, mert ezek el rablották mindenféle barmait, erdeit pusztították. Ha hamar nem láttam volna francia erővel s meg nem ijeszettem volna őket temérdek kárai lettek volna az uraságnak. A franciák semmit erőszakkal el nem vittek, csak kértek mindent, nem rontottak semmit, mi katonaságunk rontott mindent, ablakokat, kálhákat öszve vagdosták amint az ellenség előtt vis[s]za húzódtak pintzéket föltörték az hordókat pistolbol a golobist bele lőtték, úgy a franciák, ha pincét föl törték, az tele hordó bort fenékre fordították, fenekét bé rontván ittak amennyi köllött, többit ottand hagyták, nem raboltak sehol, ki vévén az ütközet heleken történtek illések. Tinyeiek voltak elsők, kik az győri ütközet után való nap fehér lepedőt az toronyból ki lebegtetve tartották, jeléül, hogy ők az franciához álnok. Tinyeiek voltak későbben azok, akik hadi szűnés előtt való nap odajövő két lovas franciát, kik az vendégfogadóban általok meg itattak, garázdálkodni kezdvén, általok meg ragadtattak, és elevenen kocsira vetve ki vitték az hegyben az víz folyásban elevenen reájok vonván az földet, el temették. Meg tudván észt az győri Narbon Comendans, ászt mondotta, s avval fenyegette a tinyeieket, hogy ha ki üt újra a háború, kardra hányattya még a csöcsömős gyermekeketis, és porrá égeti falujokat. Ezek el foglalván az uraságnak ottand lévő egy éves birkáit, magok közt fölis osztották, de az említett ijesztésre a majorban visza hajtották. Az ottand lévő ispánt el ugratták. Bajos volt az gazdaság folytatása ezek után, noha az had szűnés után láccatott viszsza térni a hatalomnak és Sz[ent] Mártonyban hozzánk kapcsolta magát az Permanens Deputatio, de az jobbágyság ezekre nem ügyeié, mert függőben volt az háború folytatása. Az jobbágyság engedelmeskedni nem akart, urdolgára menni nem akart, s így nagy hátra maradás volt mindenekben, még Sz[ent] Mihály napkoris volt kint gabona, mellet mind részes aratókkal kölletett le takaríttani. Kiss megyeri határban lévő őszi, és tavaszi gabona az armadának oda helyheztetése által, s az ott tartott ütközet által elgázoltatott, későbben a sertések legeltettek rajtok. Sok úgy nevezett landvér német katonaság pardon adás kérelmekre sem szabadíttattak föl, kardra hányattattak mert ezek sok kárt tettek az ellenségen. A granarium ablakján falaktoli ki lövöldözések által, három szór kénszeríttettek a franciák, az vis[s]za húzásra, végre el kerülték ezen majort, s akkor előröl, hátulról föl gyújtották az épületeket, úgy vették bé, a pajtát, és granariumot meg nem égették, s egy kazal szalma is hátul meg maradott éppen, a holtakat mész vermekben hányták bele, melleket, hogy az nagy büdösséget elfújtsuk, úgy égettük meg! Következendő évben, amidőn már mindenek békességben voltak, Sz[ent] Mártonyban tartott uri szék alkalmával az jobbágyoknak helységekként tett hatalmaskodását, rablásait, pusztíttásait, kártételeit föl terjesztettem, s kértem, hogy 185
