Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Szabó Péter: Egy értékes viselettörténeti dokumentum – az első győri csizmadiaremek

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK A talp erős domborulata még alapos technika- és viselettörténeti vizsgálatot igényel. Feltételezésünk szerint az erősen gömbölyített talp az ergonómiai szempontok mellett a varrás védelme céljából távolította el a talpszélt a járófelülettől, melyet egyébként a használat során vasalással is védtek, (vö. Várnai 1961.135.) E talpvarrási módnál a talp védelme különösen fontos volt, hiszen e típus talpalására nem volt lehetőség. Javítását a kevésbé igénybe vett felső- és szárrész ismételt felhasználásával az űn. fejelésével lehetett megoldani. Ez a gyakorlatban egy új talp felvarrását és a régi fejhez való rögzítését jelentette. Ára megegyezett egy új lábbeli varrásának munkadíjával. A megrendelő számára tulajdonképpen a felhasznált régi rész—nem elhanyagolható—nyersanyagárának megtakarítása tette gazdaságossá a javíttatást. (Gáborján 1959.212.) Példányunkon a sarok felerősítése az e típusnál szokásos külső varrással történt. A lágyék boltozatát a talpbőr alá betoldott három, ék alakban vékonyított bőrdarabbal támasztották alá, melyek a többrétegű sarkat is vastagítják. E rétegeket egyenkénti felvarrása, három szálból álló díszes láncszerű öltéssort eredményezett. A talp sarokrésze egészen hátul még határozott, tompa szögű töréssel magasodik, és a boltozatosra kialakított, elfűződő lágyék után visszatér a talp vonalához. A saroknak ez a magasítása alakította ki azt az elfűződő lágyékú, hirtelen kiszélesedő sarkú szabásvonat, amelyet a szolnoki talplelet Szolnok II. típusával azonosíthatunk. (Gáborján, 1957.562.) A remekmunka talprészét lándzsa alakú vonalas rajzzal díszítette a készítő. A két részből szabott, oldalvarrott felsőrész alacsony, de határozott — mai félcipőinkhez hasonló magasságú kéreggel készült, elöl a bokahajlat vonaláig magasodó torokkal. A kapcaszárat a torok behajtott pereméhez — francia szegessel — visszahajtva varrták, majd a dupla bőrréteget fémszálas díszöltéssel tűzték le. A tűzés nem öltött át a kapcaszáron, szándékosan meghagyva a behajtás redőjét. A dísztűzés és a redő által hangsúlyozott szabásvonal valóban különálló, kapcából és papucsból álló lábbeli hatását kelti. A felsőrész a rendelkezésre álló felületeket kitöltő fémszálas hímzéssel díszített. A papucs szájának ívét a tűzést követő hullámvonal hangsúlyozza, melynek közepéből kiinduló szárral egy kétlevelű gránátalma-tő tölti ki a felsőrész elejét. A gránátalma sok változatát megtaláljuk a magyar úrihímzés motívumkincsének mintáiban. Viselettörténeti jelentőségét abban látjuk, hogy általa "a nyugati és keleti stíluselemeket szerencsésen egyesítő, a magyar ízlésnek megfelelően átalakított és ezzel önállóan egyéni magyar stílust jelentő" díszítésmód alkalmazásának példája. (V. Ember,1981. 7-8) Az ornamentika határvonalát fémszálas öltéssor jelzi, az így megrajzolt motívumokat a bőr vörös illetve zöld színezésével emelték ki. A kéreg szabad felületeit ugyancsak színezett, fémszállal körülöltött levélszerű motívum díszíti. A kapcaszár — a papucsrészhez hasonlóan — két részből szabott. Belső oldala nyitott, széleit l-l cm széles, 8 pár fűzőlyukkal ellátott szegéllyel visszahajva letűzték. A vékony, béleletlen kapcaszárba is csak félvastagságig öltve rögzítették a hajtást, "hogy varrása sehol ki ne lássék" (Radvánszky, 1896., 88-91. idézi K.Papp M. Tört. Lapok ül. k. 509.) Az összevarrt külső oldalt egy — a hajtást is rögzítő — fémszálas öltéssorral díszítették. A kapca kéreg feletti részére díszítő öltésekkel applikált, lángnyelveket idéző bőrrátét került. Felső pereme oldalt ívesen 110