Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Szende Katalin (Sopron): Adatok az Északnyugat-Dunántúl mézkereskedelemhez a késő-középkorban

2./ A soproniak rendszeresen ugyanazokat a mezővárosi kereskedőket keresték fel, ez kiépített üzleti hálózatot jelentett a fentebb vázolt közvetítői rendszer 2. és 3. lépcsőfoka között. 3./ A mezővárosi kereskedők hitelbe is adtak át árut a városiaknak, tehát nem minden esetben volt szükség komolyabb tőke lekötésére. 4./ Bár a vásárolt mennyiségekről nem értesülünk, komolyabb tételekről lehetett szó. A vitatott árkülönbözet, a hordónkénti 1/2 ort ugyanis mindössze 37,5 bécsi dénárt jelentett (1 ort=l/4 forint=25 magyar denár= 75 bécsi dénár). A közjegyzői oklevél kiállíttatásának költségeivel tehát csak nagyobb vásárlás lehetett arányban. Az ügy folytatásáról nem értesülünk. Nem tudjuk, hogy Zehentner milyen perben használta fel az eset tanúkkal is bizonyított, hiteles leírását, és hogy nyert-e valamit vele. Az utókor számára azonban feltétlenül nagy nyereség ennek az oklevélnek a fennmaradása. A fentebb leírtakhoz hasonló üzlettársi kapcsolatokra más adataink is vannak. Nagy Balázs hagyatéki tárgyalásából az tűnt ki, hogy Preiss Tamás soproni polgárral társulva üzletelt a mézzel, és halála előtt komoly, 20 fontdénár adósságot halmozott fel.

33 A soproni kereskedők maguk is beszállítói voltak a nagyobb tőkével rendelkező cégeknek, mint pl. a bécsújhelyi Alexius Funck vállalkozásának, aki a hozzá hasonló kereskedőkkel együtt a közvetítő láncolat negyedik láncszemét jelentette. A folyamat legközvetlenebbül Moritz Pál esetében követhető nyomon, aki Funckék egyik fő üzletfele volt Sopronban. A Pickl által közölt részletekben a mézet Moritz mostohafia, Jorg Amande vitte ki apja nevében Bécsújhelyre, de nyilván apja árukészletében is helyet kapott ez a termék. Bors Benedek elsősorban 1527 és 1530 között adott el rengeteg mézet Alexius Funcknak. A szállítások leggyakoribb egysége a 14 hordó volt, ez tehetett .ki egy szekérrakományt. (Sajnos a szállítás technológiájára, a szekerek nagyságára vonatkozóan nem sikerült pontosabb adatokat találnom.) A szállítást olykor Bors diener-e, Tamás végezte, aki esetleg azonos lehet azzal a "Tömet"-tel, akinek béréről és felruházásáról szintén Moritz Pálnál olvashatunk, ráadásul éppen egy mézszállítással kapcsolatban: "da er mit dem Pors Benedicten hat honich gen Wien gefürt". Ebből a megjegyzésből az is kiderül, hogy Bors nemcsak Bécsújhelyre, hanem Bécsbe is szállított mézet. Hasonló rendszeres szállító|a volt Funcknak a Szt. György utca 3-ban lakó Michel Pullendorfer, aki a legjelentősebb soproni kereskedők közé számított a 16. század első harmadában. Borsnál kisebb tételekben, de gyakrabban, 2-7 hordós mennyiségekkel szerepelt a bécsújhelyi kereskedőház számadásaiban. Egy 1528-as megjegyzésből az tűnik ki, hogy Funck részben áruval, részben készpénzzel meghitelezte soproni üzletfele mézfelvásárlását. 1 528-ból ugyanis azt olvashatjuk: "tut mier 434 Ib. 2 sol 20 d. pargeltt, so ich ym auff henygg gebn hab." Ez az összeg, hordónkénti (thun) 7 font dénáros átlagárat számolva mintegy 62 thun-t tett ki. Ha Pullendorfertől is fennmaradt volna legalább egy olyan részletes számadáskönyv, mint Moritztól, jóval többet megtudhatnánk a Sopron környéki mézkereskedelem szervezetéről és társadalmi hátteréről"

6 Nemcsak a határon túli nagykereskedők foglalkoztak mézexporttal. A pozsonyi Albrecht Gailsam, a legtőkeerősebb nyugat-magyarországi kereskedőtársaság vezetője (akinek végrendeletéről fentebb már szó volt) az 1 456/57-es harmincadkönyvek alapján számos más árucikk (vörösréz, rézgálic) mellett szintén szállított nyugatra mézet. Funck cége kajDcsgjatban állt további nagykereskedőkkel is. Alexius Funck, aki maga is Memmingenből származott, több dél-német kereskedőházzal állt összeköttetésben: többek között a memmingeni Gabriel Sättelin, az augsburgi Rafael Sättelin és a szintén ARRABONA Kíl I 36/1-2.