Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)
Szende Katalin (Sopron): Adatok az Északnyugat-Dunántúl mézkereskedelemhez a késő-középkorban
A legtöbbet a közvetítő láncolat harmadik fokozatáról, a helyi kereskedőkkel kapcsolatban álló városi kalmárokról és kereskedőkről tudunk. A méznyerés szezonális jellegével kapcsolatban már felhasznált 1483-1489. évi soproni harmincadlajstrom mézkereskedelemre vonatkozó adatainak összesítésével képet kaphatunk a kereskedők specializálódásáról és az áruforgalom volumenéről. (2. táblázat) A feldolgozott 6 esztendőben (1484-ből nincs adat) összesen 9 helyi kereskedő szállított ki mézet a soproni harmincadon. Közülük hárman csak 1 -1 alkalommal, ketten kétszer, ketten pedig háromszor fordulnak elő. Giesshubler (Gussubler) Pongrác mézeskalácsos és Marusch Perttel kivételével ezek is Sopron vezető kereskedői közé tartoztak, de a mézet inkább alkalmi jelleggel kapcsolták hozzá más kivitt áruikhoz. Igazán komolyan két kereskedő, Erdélyi Jakab és Mert Institor szakosodott a mézkereskedelemre. Erdélyi, aki Siebenburger és Pehem néven is előfordul más soproni forrásainkban 1 477 és 1527 között (a származására utaló magyar és német vezetéknév mellett a Pehem lehetett az eredeti családneve), 1 487-től kapcsolódott be a mézkivitelbe, de számos más árut is forgalmazott, így pl. igen nagy mennyiségű kést hozott be. Soproni viszonyok között jelentős tőkével rendelkezett: a mézből az 1488-89. években kivitt 40 ill. 46 hordónyi mennyiség a fizetett vámösszeg alapján mintegy 1 30 ill. 165 forintot ért. A gyakorlatban sajnos éppen ezekből az évekből nincsenek ellenőrző adataink a méz eladási árára vonatkozóan. A mintegy három évtizeddel későbbi Funck-számadáskönyvek ennél jóval magasabb, hordónkénti 6,5-7 forintos árakkal számolnak, ez mintegy másfélszerese a harmincadnaplókban található áraknak. A másik kereskedő, akinek árukészletében még nagyobb arányban szerepelt a méz, Mert Institor volt. Általános, foglalkozást jelentő családneve (institor= kereskedő) alapján nem lehet eldönteni, hogy az abban az időben Sopronban működő két Márton nevű kereskedő melyikével, Mert Lacknerral vagy Mert Salzerral volt azonos, vagy egy harmadik személy volt. Mindenesetre bevételeinek nagy része a méz forgalmazásából állt: 5 esztendő alatt 22 alkalommal összesen 262 hordóval vitt ki belőle. Nyilván komoly beszállító, ill. felvevő hálózat állt mögötte, amelyről források híján nem tudunk közelebbi részleteket feltárni. A hiányzó adatokért némileg kárpótolhat egy 1510. őszén lezajlott mézvásárlás részletes leírása, melyet a már 1486-ban is mézzel kereskedő Egidius Zehentner kérésére foglalt írásba a vasvári káptalan székhelyén 1511. júliusában Pataki Gergely közjegyző. Az esetből kiderül, hogy Zehentner három társával, Jacob Pehem soproni polgármesterrel, Iván Mihály soproni kereskedővel és egy másik Mihály nevű kalmárral együtt ment el a káli Ferenc-napi (okt.4.) országos vásárba mézet venni. Nem tudtak azonban megegyezni az árban az eladókkal, akik a méz hordóját (tun) 3 forint 1 ort-nál kevesebbért nem akarták adni, a vevők viszont 3 forint 1/2 ort-nál többet nem voltak hajlandók fizetni, így az üzlet meghiúsult. Alig egy hónappal később, a Mindenszentek-napi ruszti vásárban aztáia, az említett Mihály kalmár önhatalmúlag megegyezett az ott mézet árusító veszp rém varsányi (Wärschan) Michel Schneiderrel, és a magasabb áron vette tőle meg a mézet. Ugyanezt tette később a Ságon tartott Orbán-napi (május 25.) vásáron is, ahol a St. Ulrich-beli Peter Thescharral és a peresztegi Hans Thescharral kötött üzletet. Amikor aztán a panaszos, Zehentner kereste meg ugyanezeket az eladókat, neki sem adták a mézet alacsonyabb áron, és minden hitelezőjének úgy kellett megfizetni, ahogyan Mihály kalmár tette. A történetből a következő tanulságokat vonhatjuk le: 1./ A soproni kereskedők együtt mentek a környékbeli mezővárosok vásáraira az árut beszerezni. Ez az együttes vásárlás több volt alkalmi társulásnál, hiszen mindegyiküket közös alkura és azonos ár fizetésére kötelezte. ARRABONA Kill 36/1-2.
