Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Pethő Mária (Szolnok): Győr-Moson-Sopron megye XX. századi népi táplálkozásának rövid jellemzése

2. SZÁNTÓFÖLDI ÉS KERTI NÖVÉNYEKBŐL NYERHETŐ ÉTELEK A gabonaféléken kívül a szántóföldi és a kerti növényekből készült ételek kerültek legnagyobb mértékben fogyasztásra. A levesek elmaradhatatlanok a heti étrendből. Mártásokat, szószokat gyakran ettek főtt húsok mellé. Az ún. ,,főzelékes napokon" kívül az elesettebb rétegeknél vasárnap is kerülhetett az asztalra valamilyen főzelékféle. 2.1. A levesek A leveseken belül talán a nagymúltú tej levesek voltak a legkedveltebbek. Legtöbbször részeltet, csipedettet, ritkábban zsemlegombócot főztek bele. Az írót és a savót csak a szegényebb rétegek használták fel levesnek. A tésztaleves, valamint a hagymaleves és a fokhagymaleves (,,fokhajmaleves", Szigetköz) a főtt tészták kísérői voltak az ebéd során. Főtt rizst vagy kockára vágott kenyeret tartalmazott a sercentett leves. Nevét onnan kapta, hogy készítésekor a vöröshagymát megpirították, megsercentették a zsíron. A csipedettel készült rántott bableves neve babcsuszkó, babcsipedő; másutt csiperettes bab (Tápszentmiklós) vagy babcsipedett. Hasonlóan főzik a krumplicsipedőt, krumplicsipedettet is. Az aszalt gyümölcsből készült leves nagyböjti ételnek számít. Dunakilitin aszalt almából, körtéből és szilvából készült az aszat. A Felső-Szigetközben szárított szilvából főzték december 24-én este a keszőcét, kecőce levest. A savanyú leveseken belül disznóvágást követően kínálták a palóclevest (Felső-Szigetköz), a pejslit (Alsó-Szigetköz, Sokorói-halomvidék, Rábaköz) és a tüdőlevest. A gömböclevesre már nem emlékeztek, kivéve egy vásárosfalui gyűjtést. A gömböcöt második fogásként sütve, céklasalátával ették. Zsírizzításos módszerrel készült Kis- és Nagybajcson az ősi jelleggel bíró borsos lé nevű leves. A tojásleves két fajtája a savanyú tojásleves és a rongyos leves. Ezen a területen rendkívül kedveltek a különféle gombócok. A gombóclevesek betétje lehetett kukoricagombóc (a leves neve kukoricagombóc tejes lében, a FelsőSzigetközben aranygombóc ezüstlével, Sérfenyősziget ), a búzalisztből készült forrázott gombóc, vizes gombóc, továbbá a krumplis gombóc és a zsemlegombóc. Nagy mérete miatt ritkán készítették az árpagombócot. A gombócokat a hagymás vagy tejes lével főtt leveseken kívül második fogásként önállóan, főzelékekkel, szószokkal, később húsételekkel is fogyasztották. A gombócfajták elterjedése bizonyos mértékben nemzetiségiekhez kötött. Szintén a jellegzetes levesek közé sorolhatók a rétestésztából készülő táskalevesek. Töltésük lehet hagymás, darás, ritkán petrezselymes (Mosón), túrós és mákos. Ezekre öntötték a vöröshagymás, rántott, ill. a tejes levet. Rárón a táskaleves helyi neve batyuleves. Már csak emlékezetben él a hasonló tölteléket tartalmazó, de a táskákkal ellentétben levestésztából álló szabógallér-leves. A gombócokon és a táskákon kívül elterjedt levesbetétek voltak a csiga (gégetészta), a reszelt, az eresztett tészta, a cifratészta (cifrapacó), csipedett (csuszkó, csiperett), a regement (pacó, kockatészta), a daranokedli (nokedli) és a morzsóka (morzsuka). Ez utóbbit az összegyúrt levestésztából a két kéz összemorzsolásával formázták. ARRABONA ïiYÀ 36/1-2