Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Környei Attila (Sopron): Három eset, avagy szabad-e a jobbágyot verni a – még – feudális Sopron megyében?

Sörnyei Attila: Három eset, avagy szabad-e a jobbágyot verni a -még- feudális Sopron megyében? Jól tudjuk, hogy a XIX. század első felében szabad volt, s ha nem is mindennapos, de megszokott gyakorlat volt a fenti „jogszolgáltatás" és nem csak az ország elmaradott vagy annak tartott területein, hanem az önmagát akkor is felvilágosultabbnak hirdető Sopron megyében. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a fiatal gróf Széchenyi István e témát illető felkavaró élményeit, melyek őt naplójában és a nagyközönségnek szánt írásműveiben is olyan elkeseredett és elítélő megjegyzésekre ragadták a feudális jogrendről szólva, nemcsak az Alföldön, hanem szűkebb hazájában is szerezte - jóllehet nem említi. Azután: a soproni - és a kismartoni - múzeum feudális kori fenyítő eszközei egytől-egyig a század harmadik-negyedik évtizedéből származnak, s ez a tény nemcsak azt jelenti, hogy a viszonylag fiatal tárgyak jobban és nagyobb számban maradnak az utókorra, hanem elsősorban azt, hogy szükség volt a deresre, kalodára és csináltattak, gyártottak azokban az években is. - És azt is tudjuk, Illyés Gyulától és a történelemből is, hogy az itt leírandó esetek után száz évvel is kijutott a verés az uradalmi alkalmazottaknak. Mégis a sejtésünk szerint nagyszámúnak ítélt verésekből, amelyek vagy úriszéki ítéletet követtek, vagy csak egyszerűen eljárt a feljebbvaló, az ,,úr" keze, egynehány felkeltette a nemesi vármegye politikai - és ugyancsak nemesi - közvéleményének figyelmét és a nemesi önkormányzat legmagasabb fórumának, a megyei közgyűlésnek tárgya lett. Ezen esetekből ismertetünk az alábbiakban hármat: ÍJ Sobor, 1814. Előzménye volt az esetnek: Sobor telkes gazdái 1811 -ben panasszal fordultak az uralkodóhoz is és a megyéhez is, miszerint földesuruk „hatalmassan" elvette tőlük addig használt rétjeiket, s ezek helyett áradásos helyen használhatatlan réteket adott, birkái kárt tesznek a jobbágyok terményeiben, robotot mértéken felül követel stb. A megyegyűlés tehát két oldalról is értesülhetett az ellentétekről, bizottságot is küldött ki azok megvizsgálására s a megyei törvényszék is ítélkezett, mely ítéletben a jobbágyok által korábban használt rétek visszaadását rendelte el. A megye 1812. január 20-i közgyűlésén Kramarits Ferenc másodalispán elégedetten jelenthette: „ezen per a panaszlott uraság és a panaszolkodó jobbágyság között jó móddal elintéztetett./' Utóélete is volt az ügynek, amennyiben az itt következő eseményeket újabb úrbéri per kísérte és követte több évre elhúzódóan - vagyis a másodalispán ítélete hiú ábrándnak bizonyult, - bennünket azonban most ezekből a dolgokból csak a panaszosok elleni fizikai erőszak, a verés érdekel. 1814. február 15-én a soboriak ismét terjedelmes panaszlevéllel fordultak a megyéhez. A levelet teljes terjedelmében idézzük, mert belőle a nevezett jobbágyközösség gazdálkodásának és életének számos részletét megismerhetjük: ARRABONA Engl 36/1-2.