Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Topál György–Csorba Gábor: Xántus János zoológiai munkássága
1869. április 14-én hajóra szállt és előre ment Bangkokba, hogy kedvezőbb éghajlat alatt várakozzék tovább az expedíció késedelmes hajóira. Itt Thaiföldön egy hónap állt rendelkezésére, majd május 19-én, immár a teljes expedícióval, Indokína felé hajózott. Az alábbi állomásokat érintették: Saigon, Hongkong, Sanghai, Ningpo, Rugged-szigetek, majd szeptember 6-án elérték Japán keleti partjait. Október 2-től Yokohamában tartózkodtak, s itt vált meg Xántus október 29-én az expedíciótól, önállósítva magát. Ennek egyik oka (személyes ellentéteken túl) az volt, hogy a közös expedíció anyagát az osztrák vezető a bécsi múzeumnak illetve állatkertnek szánta. Formóza (Taiwan) érintésével Hongkongba hajózott vissza, s ott tudta meg, hogy a teljes cochinchinai (Dél-Vietnam) gyűjtését szállító teherhajó december 13-án Jáva partjainál elsüllyedt. Hongkong után meglátogatta Macao-t, a Fülöp-szigeteket, majd Szingapúrban készülődött január 4-ig, egyik legnagyobb vállalkozására, a borneói útra, hogy "oda érkeztemig a szigetre vonatkozó minden adatot megszerezhessek, elégséges ajánlólevelekkel elláthassam magamat, s minthogy hosszú ideig volt szándékom ott tartózkodni, a maláji nyelvet is elsajátíthassam". Lelkiismeretességére jellemző, hogy gyorsan megtanulta az asztalos és bádogos szakma néhány mesterfogását is, hogy a beszerzett tárgyakat, azok biztonságos szállítása érdekében, saját maga által készített ládákban küldhesse haza. Xántus János élete tudományosan kiemelkedő, de egyben legveszélyesebb, legnehezebb fejezete előtt állt. A forróégövi viszonyoknál is nagyobb kockázatot jelentett ugyanis az érintkezés Borneo félelmetes hírű népeivel, kivált a fejvadász hagyományokat szinte napjainkig őrző dajakokkal. Kuchingban, mint központban berendezkedve, a több mint négy hónap alatt, lényegében négy nagy kutatóutat tett, az Eszaknyugat-Borneo területét tagoló, a hegyek felől a tengerekbe tartó nagy folyók vidékén. Első útját február végén a Blida és Szingi folyók környékére tette. Március első felében a Gunung Matang területén pl. 14 nap alatt mintegy 1400 példány rovart, csigát, hüllőt, madarat stb. gyűjtött. Egyéb útjai a Szadong folyó mentén, majd Batang Lupár területére vezettek, s mint egyik levelében írta, "fehér ember nem is volt soha oly messze Borneo ezen részének bensejében mint én". Denevérek, rágcsálók, mókuscickányok és kisragadozók mellett, az emlősök köréből sokféle majmot is lőtt, melyek közül a legemlékezetesebb az orangutánok megszerzése volt. Erről így írt: "Tehát lestük, hogy a lélegzetem is elállt; de nem kis mesterség volt lesben állni az iszapban, hol az ember mindig mélyebbre süllyedt, s állását minduntalan változtatni kellett. Körülbelül egy jó óráig állhattam illyeténképpen, az izzadtság csurgott rólam, s csaknem elolvadva a rekkenő hőségben, már már kétségbeesetten el akartam hagyni állásomat, amint egyszerre neszt hallottunk a fák közül, mely igen hasonlított a szél által a fák közt okozott suhogóshoz...még egy pár másodperc - s egy óriási, vörösszőrű, rut szörnyeteg jelent meg, egy kiálló, vastag ágon, s elhatározott, biztos léptekkel közeledett a fészkes fához...". Xántus János végül is kilenc példányt zsákmányolt ebből az emberszabású majomból, melyek közül öt kitömve és csontvázként, a további négy pedig (mivel a bőrök konzerválására szolgáló alkohol elfogyott) koponyaként érkezett haza. Bomeóból tehát mindösszesen 39 ládányi anyagot juttatott haza. Ezeket Szingapúrban adta fel, ahol eközben jávai útjára készülődött. Eltöltött két napot Saigonban is, ahol - feltehetően a hajókatasztrófában elpusztult gyűjteményt pótlandó - gyorsan újabb állatokat szerzett be. Június 8-án indult Batáviába (Dzsakarta), és három hónapot töltött Jáván. Erről az útjáról írt legkevesebbet, néhány levele és az állatok lelőhelyei alapján tudható, hogy járt Buitenzorg-ban (Bodor), Sindanglaya-ban, Sinagar-ban és PalaboARRABONA E9 35/1-2.
