Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Topál György–Csorba Gábor: Xántus János zoológiai munkássága
lopál György fasorba Gábor: Xántus János zoológiai munkássága Xántus János szerteágazó munkásságának eredményekben egyik leggazdagabb része az a természettudományos, elsősorban állattani feltáró munka, moly ^Amr^ fn\Arád ölel fel. A magyarországi gyűjtések mellett, az észak-amerikai és délkelet-ázsiai felfedező utak olyan területekre vezettek, ahol esetenként a puszta túlélés is jelentős siker volt a fehér ember számára - nemhogy ilyen gazdag és tökéletesen megőrzött állapotú múzeumi anyagot eredményezett volna. Az életmű ezen részének összefoglalása, a gyűjteményi példányok számbavétele mindezidáig nem történt még meg, pedig öszszességében, az akkori idők egyik legkiemelkedőbb zoológiai gyűjteményének megteremtése fűződik Xántus János nevéhez. Az első nagy korszakot észak-amerikai kutatásai jelentik. Hosszas hányattatások és nélkülözések után, mint az amerikai hadsereg katonája, Kansas államban teljesített szolgálatot, s ekkor már időt szakíthatott természettudományos gyűjtésekre. Életében akkor alít be határozott fordulat, amikor dr. Hammond katonaorvos felismerte tehetségét és érdeklődését. Az ő bíztatására és kapcsolatainak felhasználásával komoly gyűjtőmunkát indított. Pártfogója közbenjárására Dél-Kaliforniába, Fort Tejon-ba helyezték, ahol 1857 májusától, mint amerikai tevékenységének legfontosabb körzetében dolgozott. A munka intenzitásáról és alaposságáról Baird professzor 1 858. évi jelentése alapján alkothatunk képet magunknak. A világ vezető múzeumai egyikének, a washingtoni Smithsonian Institution-nak tisztviselője így ír: "1858-ban az előző évben elkezdett természetrajzi kutatást Xántus úr majdnem teljesen befejezte, míg a Fort Tejon katonai állomáson tartózkodott. E feltárásnak méreteire és alaposságára nézve aligha van párja kontinensünkön, figyelembe véve azt a tényt, hogy azt körülbelül 16 hónap alatt egyetlen személy végezte, aki majdnem állandóan másirányú hivatalos teendőkkel volt elfoglalva, a legkülönbözőbb hátráltató körülmények között. Xántus úr gyűjtése 24 nagy .ládát töltött meg, s magába foglalt 2.000 madarat, 200 emlőst, sokszáz maxförfészket tojásokkal, nagyszámú csúszómászót, halat, rovart, kagylót, növényt stb., mindezeket a legtökéletesebb állapotban preparálva és tartósítva. Igy Fort Tejon zoológiájáról és botanikájáról oly pontos és részletes információkkal rendelkezünk, milyenekkel az Egyesült Államok kevés pontjáról." 1 Mindeközben nem feledkezett meg szülőhazájáról sem. Az első példányok 1859-ben érkeztek a Nemzeti Múzeum Természetrajzi Tárába (ma a Magyar Természettudományi Múzeum Állattára), "Xántus János úr hazánkfia ajándoka" című leltárkönyvi bejegyzés alatt. A távoli Amerikában fokozatosan kivívott elismertsége (a Philadelphiai Tudományos Akadémia tagsága) hamarosan idehaza is tudott lett, aminek egyik jele az alábbi múzeumi bejegyzés: "Xántus János hazánkfia által Déli-Califomián gyűjtött és felszólítása következtében a washingtoni Smithsonian Institution által más éjszak-amerikai egyesült államokból származó példányokkal szaporított állatrajzi gyűjtemény". Az 1 886-os bejegyzés mellett pedig már ott szerepel, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (levelező) tagja. 1861 szeptember 11-én indult haza, s itthon megtartotta akadémiai székfoglalóját, az árapály jelenség természeti földrajzának témájából. 1 8ó2 ARRAB0NA • 35/1-2. V •