Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Arcképek - Tóth László: Kálóczy Lajos (1819–1898)

győzőén kiállt a "demokrationális" vonal mellett, ami azt jelentette, hogy elvetette az Októberi Diploma által kilátásba helyezett régi rendi jellegű megyei közgyűlést, s követelte az 1848-ban választott megyei bizottmány újbóli életre keltését. Végül is a bizottmány újraszervezése mellett maradt a megye, melyben döntő szerep jutott Kálóczynak és elvbarátainak, Kiss Sándornak és Szabó Kálmánnak. A megyében olyan egyértelmű volt az 1848-as forradalmi közigazgatási szerkezet visszaállításának az igénye, hogy ezt demonstrálandó a megyei bizottmányba beválasztották tiszteletbeli tagnak a szabadságharc vezető személyiségeit, úgymint Kossuth Lajost, Klapka Györgyöt, Kmety Györgyöt, Xántus Jánost és más 48-as emigránsokat. 48-as hűségének köszönhetően a bizottmány 1861. január 7-én Kálóczyt megválasztotta másodalispánnak. Ebben a helyzetben találkozott újból Teleki Lászlóval. Teleki drezdai elfogatása, majd bécsi megkegyelmezése után hazajött, s 1861. március 4-én megállt Győrött, a Püspökvárban találkozott a megyei és a városi tisztikarral. Kálóczy és Teleki itt talált újra egymásra, s Teleki megígértette barátjával, hogy mint képviselő az országgyűlésen "pártjához fog állani" . Ezt követően az országgyűlési képviselő választásokon a pusztai járás péri kerületében elsöprő többséggel követté választották. A 42 éves Kálóczy Lajos itt, az 1861-es országgyűlésen jutott el szellemi és politikai teljesítményének csúcsára. Az alkotmányosság lázában égő képviselői kar körében Kálóczy számára kitűnő ajánlólevél volt az 1848-as országgyűlési szereplése és ismertsége, emigrációs múltja, továbbá az országgyűlést megelőző megyei bizottmányi vitában tanúsított rendíthetetlen negyvennyolcassága. A képviselőház felirati vitájában - hűen a győri megállapodáshoz - barátjához, Teleki Lászlóhoz, illetve az általa vezetett határozati párthoz csatlakozott. Visszaemlékezésében szomorúan megjegyezte, hogy "az emigráns képviselők közül csak magam voltam a határozati párton." Nagy segítségére volt Telekinek abban, hogy a határozati párt egységesen és következetesen lépett fel az 1848-as jogalap védelmében. Teleki öngyilkossága után azonban ő is elbizonytalanodott sok képviselőtársával együtt a felirati szavazás alkalmával. A taktikai-politikai játszmákban Podmaniczkyvel, Almásy Pállal és Imrédy Lipóttal arra a következtetésre jutott, hogy Teleki László önfeláldozásával - a következmények nem vállalásának logikája szerint - a felirati pártot kívánta előnyös helyzetbe juttatni. Ezáltal ő is titkos előmozdítója lett a határozati párt "öncsonkító manőverének". E megfontolás alapján szavazott igennel a felirati indítványra. Az erkölcsi megítélés szempontjából mindenképpen kockázatos vállalkozásban Kálóczyt az motiválta, hogy látta az utolsó napokban Teleki szörnyű vívódásait és hallotta a "végakarat"-nak tekinthető álláspontját a Deákhoz és a felirathoz való csatlakozásról. Igy a szavazáskor erősebb volt benne a végakarat teljesítésének az igénye, mint saját maga politikai álláspontja. Ezért vállalta a felirat melletti korteskedést, melynek indítékáról a határozati párt tagjainak többsége egyáltalán nem tudott. "A korteskedés idején tapasztalt egyes esetekről íveket írhatnék össze - írta visszaemlékezésében-, nehéz volt a munka, de nagyon tanulságos; ez volt az igazi practicus cursusa a psychológiának". Határozati párti képviselőtársait oly sikerrel szervezte a felirati megoldás érdekében, hogy a szavazás előtti napon már 17 többség mutatkozott a felirati oldalon. Az ingadozó Almásy Pál jótállást kért Kálóczytól, aki szavatolta, hogy a többség a feliratra fog szavazni. A szavazás "lázas izgatottság és kísérteties csönd" közepette zajlott le, Kálóczynak és barátainak még az utolsó pillanatokban öt képviselőt haza kellett küldeniük, akikről tudták, hogy a határozatra fognak szavazni. Végül a feliratnak három szavazattöbbsége lett. ARRABONA 35/1-2.