Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Kücsán József: A Sopron északkeleti külvárosára vonatkozó 1806–1813 közötti dézsmajegyzékek vizsgálata

sokban. 1809-ben a háborús események miatt a város sok sarcolásnak volt kitéve, a szőlőket nem tudták rendesen művelni, ennek ellenére viszonylag jó termést szüreteltek. 1810ben a tél enyhe, esős volt, a termést közepesnek és rossz minőségűnek mondják. 1811 -ben az igen szigorú, hó nélküli tél után kitűnő tavasz és nyár következett. Az októberi szüret közepes mennyiségű de igen-igen jó minőségű bort eredményezett. 1812-ben a tél enyhe, mondhatni langyos volt egészen január végéig, amikor a hirtelen beállt fagyok nagy kárt tettek azokban a szőlővesszőkben, amelyek nem voltak hó alatt. Különösen a Fertő menti dűlők szenvedtek nagy kárt, ott a szüret elmaradt. Amely dűlőkben a kár csekélyebb volt, ott viszont nagy mennyiségű, jó minőségű bor termett. Az 1813-as tél szigorú volt, márciusig tartott. Az enyhe áprilisban megindult és szépen fejlődő szőlőhajtások április 19-20án egy hirtelen érkezett erős fagyhullámban elpusztultak. A tőkék azévben már nem hoztak termést, ami még kihajtott és termést is hozott - igen keveset, - ecetes, savanyú bort adott a szüretben. Mint a táblázat 13. sorában láthatjuk illetve a krónika idézett adatai is arra utalnak, 1806-1813 között zömmel közepes és jó szőlőtermések voltak, a sorból egyedül az 1813-as fagy kártétele ugrik ki csekély termésmennyiségével. Természetesen majd kétszáz év távlatából, sem a művelési módokat, sem a terméshozamokat nem ismerve nehéz megítélnünk, hogy mi adatja a.z egyik évnek a jó, a másiknak a közepes, a harmadiknak a gyenge közepes jelzőt. A termés mennyisége, vagy minősége esik nagyobb súllyal latba a minősítésnél? A rendelkezésünkre álló hét év adatai nem elégségesek ennek eldöntésére, mert a 19. század elején tapasztalható pénzromlás épp korszakunkban érte el csúcspontját. Az inflációra a per jegyzőkönyvében is történik utalás: „...ezen megváltó ár mindég a' Bornak folyó árához volt alkalmaztatva... a' folyó 19-ik században az elején, a' pénz értékének le.szállétása miatt 8 frokra emeltetett a' Dézma Bornak ára, mint hogy a' Bornak folyó ára is ugyan azon okbúl fellyebb ment..." A táblázatot áttekintve láthatjuk, hogy a termésmennyiségek 1807-től fokozatosan csökkennek, a megváltási ár - a fenti idézet szerint a reális kereskedelmi ár - pedig előbb lassú, majd hirtelen emelkedést mutat. Ha az 1806-os esztendőt bázisévnek tekintjük, megállapítható, hogy az 1811 -es év termésmennyisége mindössze 16 %-al haladja meg a bázisév „gyenge közepes" termését, ezzel szemben a megváltási ár 400 %-os emelkedést mutat a soproni borárakat illetően. A Bruckner-krónika már idézett bejegyzése az 181 l-es év termését kiemelkedően jónak minősíti, de az infláció miatt nem tudjuk eldönteni, hogy az 50 forintos ár hányad része köszönhető a jó minőségnek és hányada a pénz romlásának. Az 1811-1812. évi stabilizációs kísérlet eredményezhette az 1813. évi 12 forintos megváltási árat. A deflációról tudjuk, hogy 5:1 arányban váltották a papírpénzt váltócédulára a remélt pénzügyi stabilizáció első lépéseként. • Az összesített tized jegyzéket áttekintve szembetűnő, hogy az egyes címek alatt az átlagos 5-15 személy helyett 20-40 név szerepel. Hét házról vannak ilyen adataink és feltűnhet, hogy a hét házból ismerünk a 879 adóalany közül 194 főt, tehát a dézsmafizetők 22 %-át. Alaposabban vizsgálva a hét év összesített jegyzékét, a következőket állapíthatjuk meg: 203