Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Tanai Péter: Kajárpéci muzsikusok

Hogy egy parasztembert mi késztet zenei pályára, azt teljes bizonyossággal nehéz meghatározni. Indokolhatja a lelki alkat, zenei adottságok. De mint ahogy azt már említettem, a faluban több hangszeren tudó ember is van, mégsem lett mind zenész. Feltételezem, hogy a gyengébb fizikum, esetleg testi fogyatékosság is meghatározó lehet. Nemes József hosszantartó gyerekkori betegeskedése indokolhatja, hogy nem tanulta meg -az amúgy jó mesterember hírében álló apjától- a bognár mesterséget. Polgár István bőgős egyik lába hibás, úgy mondják a faluban "kacska". Anélkül hogy messzemenő következtetéseket vonnék le, úgy gondolom, hogy a gazdaságban, ill. ház körüli munkában nem teljes értékű emberek jobban rá voltak utalva a muzsikálásért kapható fizetségre, és inkább választották azt az életformát, ami a zenéléssel együtt járt. Az un. népi hangszeren játszó parasztmuzsikusok legtöbbször maguktól, hallás után tanultak zenélni. A bandában az adottságon és a hajlamon túl szükséges volt némi zenei alapismeret, ezért a kezdők, más jónak tartott, híres vagy általuk tisztelt zenész mellé szegődtek. A tanárt pénzzel kellett megfizetni, aki ezért órát adott, vagy később maga mellé a bandába véve tanította az inaskodót. Kiemelném a falusi kántortanítók szerepét, mert egy-két képzett prímás kivételével inkább tőlük lehetett elsajátítani a kottát és a zene elméleti részét. Ezek a hangszeres bandák egyébként kottából nem játszottak, legfeljebb a prímás vette hasznát elméleti tudásának az új nóták tanulásakor. A próbák gyakoriságát illetően megoszlanak a vélemények. Nyári Pista szerint sokat próbáltak. Úgy emlékszik, a prímás nem határozta meg a kíséretet, de ha valaki rossz hangot fogott, arra figyelmeztették egymást. Nemes úgy tartja, a zenészek ritkán próbáltak össze, mindenki a maga füle után ment. Polgár arra emlékszik, hogy búcsú vagy nagyobb lakodalom előtt szoktak próbálni. Ilyenkor több hangnemben is gyakorolták a nótákat, és a prímás határozta meg, hogy milyen hangot fogjon a kíséret. Polgárt egyébként Nemes tanította bogozni, akinek az a tanításért nem fizetett, de mivel a bőgő Nemes tulajdonában volt, így minden muzsikálással megkeresett 5 pengő után 1 pengőt Nemesnek adott. Polgár később többször is meg akarta venni a bőgőt, de Nemes nem adta el, mert számára a fent említett megállapodás előnyösebb volt. Egyszer anyagilag, másodszor pedig azért, mert így maga mellé kötött egy fix bőgőst, ugyanis Polgárt bőgő nélkül nem fogadta meg senki. A zenekar megfogadásakor általában a prímást keresték meg, de elég volt, ha a gazda bármelyik általa ismert zenésznek szólt. A továbbiakban a zenész feladata volt a megfoga dó igényei szerint maga mellé a bandát kiállítani. A gazda közölte hány főből álljon a zenekar, milyen hangszerek legyenek, de hogy kik legyenek a zenészek, azt többnyire a prímás döntötte el. Voltak kialakult bandák, de azokat szükség szerint lehetett bővíteni több, vagy más hangszeres zenésszel. A környéken működő kollégák jól ismerték egymást, de számítottak is egymásra, így számtalan felállás, variáció keletkezett. Egy megfogadott zenész bál esetén, délutántól másnap hajnali 4 óráig volt köteles muzsikálni. Ez volt az általános, de lakodalom, keresztelő vagy más speciális ceremóniával zajló esemény más megegyezéssel történt. Nem volt ritka, hogy lakodalom másnapjára is megfogadták a bandát, ami a zenészek számára nem kis tehertétel volt. A zenekart pénzzel és egy összegben 418