Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Balogh Jánosné Horváth Terézia: Adalékok a csepregi férfi viselethez

Nagy tömeg gyűlt össze. A vidékiekkel eljöttek szüleik és lánypajtásaik is. Sorozás után mind itt mulattak Csepregen, gazdagodott a hat kocsma. (Később Szombathely lett a járási székhely, azóta ott soroztak.) Aki bevált a sorozáson, rögtön föltette a fejére a. pántlikás fejrevalót, úgy ment ki az utcára, "hogy lássák rajta mindjárt, hogy reguta". Úgy mentek eskütételre is. A Kisalföldön a rábaközi járásszékhely, Kapuvár volt még olyan viseletes helység, ahol hasonlóan sok, széles és hosszú pántlikát viseltek a besorozott legények. De ott nem készítettek maguknak előre szalagos sapkát vagy kalapot. Dísztelen fejrevalóval mentek be a községházára a sorozásra. A hozzátartozók az utcán vártak. Amelyik legény bevált, fölmehetett az emeleti nagy erkélyre. Amikor hozzátartozói lentről meglátták, fölkiabáltak: "Dobd le a sapkádat ! " Elkapták a sapkát (vagy kalapot), aztán siettek vele a rőfösüzletbe, megvették a pántlikákat és rátették. Aztán a lányok visszasiettek a községházához és "mire kieresztették a legént, már átatták neki a szalagos sapkáját". A kapuváriak tehát nem kockáztatták, hogy esetleg nem bizonyulnak alkalmasnak a katonai szolgálatra és akkor fölösleges a szalagos kalap...Csepregen viszont előfordult, hogy "Amelik legény nem vallott be, az az előre elkészített pántlikás sapkát lopva nekidugta annak, aki bevallott: ne, van szallagom. Az aztán szégyelte magát, el se ment közibük, elbújt". Mert abban az időben a fiatalok még nem irtóztak a katonaságtól, nem menekültek előle, nem igyekeztek fortélyokkal kibújni alóla vagy esetleg nyíltan megtagadni a katonai szolgálatot. Azt tartották, hogy aki igazi férfi, aki egészséges, az alkalmas katonának. Aki a sorozáson megállta ezt a vizsgát, örült neki, dicsőségnek tartotta és büszkén viselte berukkolasáig a regruta állapotot jelölő viseletelemeket. Ebben az időszakban gyakran csoportosan, öszszeölelkezve vonultak az utcán a reguták és "énekőtek: Pántlikás a kalapom teteje...Most nincs az a vík kedél a fiatalságba" - emlékezett vissza adatközlőm 1969-ben. A besorozott legények gyakran jártak kocsmába mulatni, táncolni. A felsővárosiak, a pénzesebbek Szakonyba is átjártak. Az alsóvárosiak csak a helybeli rokonokhoz, lányismerősökhöz mentek enni-inni. - Addig az egy hónapig, amig a hosszú pántlikákat viselték, elsősorban csak a templomba mentek velük. A misén a legények helye a karzaton volt. Fejrevalójukat sorra letették a korlátra, a sok szalag le volt eresztve kívül, "lógott körül a kórusról". Mise közben időnként "a lányok felkacsintottak". A pántlikákkal minden legény le is fényképezkedett valamelyik közeli városban. Fényképezéskor előfordultak olyan módosítások az öltözéken, amik az életben, a gyakorlatban nem fordultak elő. Például a szombathelyi Szilárd Tódor fényképész az 1910-es években a nagy tömegű szalagot hátulról vezette előre a reguta másik vállára és csak onnan engedte le, ha túl hosszúnak találta a lelógó pántlikákat (11-12. kép). Csepregen az induló szalagkészletet az ismerős és rokon lányok ajándékgyűjteménye egészítette ki a sorozás után. A sorozóhely közelében öt-hat rőfösüzletben válogathatott ilyenkor az egész járás. Akinek "kedvese volt", "sok jóbarátja", az vette meg a további/rá/iílikákaí. Nem beszéltek össze előre, hogy ki kinek vesz. "Loppa'" azaz titokban vették és "nem is gondúták, hogy az is vesz annak a legénynek, a másik". Boldogan mondták aztán a legények, amikor sok pántlikát kaptak: "nem is gondútam, hogy ennyien szeretnek !" 293