Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Domonkos Ottó: A győri céhes takácsokról

1600-ban a győri takácsok céhlevél-másolatot kértek a pozsonyiaktól, akik 1552-ben nyerték első szabályzatukat a város tanácsától, amit 1578-ban ismét megerősítettek. Ezekben a német nyelvű szabályzatokban "Leinweber" a megnevezésük, ami egyben a finomabb és bonyolultabb mintázatú vásznak előállítását is jelenti. Valószínűleg a másolat is német nyelvű volt, hiszen a magyarra fordítás csak később jelenik meg a pozsonyi takácsok céhes régiójában. Győrben német és magyar takácsok egyaránt dolgoztak. A kétféle megjelölés nem feltétlenül származást jelölt, hanem a vásznak minőségi különbségét fejezte ki. Német takácsoknak a Leinwebereket nevezték, akik a hétköznapi igényeket meghaladó termékeket szőttek. A magyar takácsok főleg kenderfonálból szőtték a vásznakat, a pamut beszövésű színes (többnyire piros, ritkán piros-kék) csíkokat vánkosok, lepedőszélek, asztalterítők díszítésére készítették rendelésre. - E korai kölcsönzést bizonyítja egyrészt a fennmaradt céhpecsét, amelyen 12 mester monogramja, valamint az 160l-es évszám olvasható a köriratban. A szokásos takács szimbólum, a háromszögbe állított három vetélő csévével, a pecsétlő közepébe kerül, sőt a háromszög belsejében egy leveles ágra állított kis madár ábrázolása is látható. E takácsszimbólum fölött pedig az STR rövidítés kapott helyet, amit Sigilum Textorum Raab, azaz: a "győri takácsok pecsétje" jelentéssel oldhatunk fel. A textor, "takács" éppen a kétféle szövéstípus együttesét jelenti kompromisszumként, mert ha a lenszövők (azaz Leinweber) lennének az egyedüli művelői a szövésnek, akkor a németül megnevezett Győr - Raab rövidítése "R" mellett módot találtak volna a lenszövés, német takács voltuk hangsúlyozására. Igaz ugyan, hogy a később önállósodott német takácsok céhes múltjuk bizonyítására éppen erre a pecsétre hivatkoztak 1809-ben, amikor a város tanácsát tájékoztatják a francia csapatok okozta károkról. Az elővárosba betörő csapatok garázdálkodása következtében privilégiumuk elveszett, amelyet a céhbeli hagyomány szerint Rudolf császár 1600 körül adott számukra, amit a pecsét 160l-es évszáma is bizonyít. E német nyelvű levelükben azonban nem Leinweber szóval nevezik meg magukat, hanem deutsche Weber Innung-ként. Sajnos e korai önálló céh írásos bizonyítékát egyelőre a győri levéltár e korra vonatkozó irataiban sem találta a kutatás. Ellenkezőleg, éppen ezidőben a főkapitányság adott ki céhleveleket több iparág mesterei szamara. A takácsok 1625-ben fordultak ismét Pozsony városához győri káptalani támogatással, hogy onnan céhlevélmásolatot nyerjenek önálló céh alapításához. A kapott másolat latin nyelvű bevezetőjében Stephanus Berkowitth, Joannis Papay, Andrae Röuid (Rövid) és Martini Szalay mesterek nevét találjuk, mint akik az ügyben személyesen eljártak. Az újonnan kért másolat magyarázatként említi meg, hogy a korábbit a maguk és a katonai takácsok számára kérték és kapták meg, de azt az utóbbiak maguknál tartották. Most a közöttük támadt vita és viszálykodás miatt van szükségük hiteles másolatra. Ez azonban nem német nyelvű, hanem magyar hiteles fordításban került kiadásra 1625-ben, 8 Pozsony város tanácsának pecsétjével ellátva. Ez a szöveg szolgált alapul a győri káptalan által 1626-ban kiadott céhlevélhez. Ebbe a céhbe a magyar és a német takácsok egyaránt felvételt nyertek, de készítményeik és szokásaik miatt viszály támadt közöttük, amint erre több mint kétszáz évvel is emlékeztek. Az időközben önállósodott magyar takácsok 1842173