Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Néma Sándor: Adalékok a Győr megyei szőlőhegyi (hegybeli) települések kialakulásához az 1700-as évektől 1828-ig

lőhegy, Váralja, Felső-szőlőhegy. Továbbá még a következő településeket említi: Ravazd, Ravazd szőlőhegy, Écs, Mesterfa-szőlőhegy (ma Écs része), Alsó- és Felső-écsi szőlőhegy, Nagy Nyúl, Nagy Nyúl szőlőhegy, Káptalan Nyúl és Kis Nyúl szőlőhegy (Nyúl), - Nagy Barát, Nagy Barát szőlőhegy, Kis Barát, Kis Barát szőlőhegy (Győrújbarát), Csanak, Csanak szőlőhegy, Ménfő szőlőhegy (Ménfőcsanak), Tényő, Tényő szőlőhegy, Kajár (Kajárpec), Kispéc(Kajárpéc), Gyarmat, Szemere, Szemere szőlőhegy (Győrszemere). Az összeírásból természetesen hiányzik a szintén szőlővel, pontosabban állandó lakossal nem bíró szőlőheggyel rendelkező, 1721-től curialista község, Felpéc említése. A lakott szőlőhegyek száma Szentmárton (Pannonhalma) mezőváros és részei nélkül 1751-ben tehát 14 volt, s lakosai csak szőlőfölddel rendelkeztek. Vályi András 1799-ben megjelent művében már a szőlővel rendelkező települések közé sorolta Sövényházát (Győrsövényház) és Pátkát (Sokorópátka). Valójában Sokorópátkán az akkor még Tényő határába eső pusztán már 1765-ben szőlőhegy kialakításába kezdtek. Fényes Elek még Bőnyről és Csikvándról jegyezte fel, hogy szőlőtermelő falvak. Az itt felsorolt községek, néhány kivételtől eltekintve, a Bakony Győr megyei nyúlványain, a Sokoró alján, a geográfiában használatos műszóval kifejezve a Pannonhalmi dombság lejtőin helyezkednek el. Györffy György nyomán tudjuk, a Sokoró, Sokoróalja név használata történetileg is és néprajzilag is az egész tárgyalt vidékre indokolt. A távolabb eső vidékeken csak Bőnyön, Szentivánon (Győrszentiván), Sövényházán (Győr- sövényházán) és Mórichidán foglalkoztak még szőlővel. Nyilvánvaló, hogy a Komárom megyei szőlőhegyek közül a borvidéknek is nevet adó Bársonyos Öreghegy szőlőtelepítését is ide kell vonnunk, hiszen telepítői a Győr megyei Mezőörsről szállták meg új termelő és lakhelyüket, míg magát a falut nyitrai szlovákok népesítették be. A hegyben a megtelepedést elsősorban a szőlőhegyi törvény, vagy földesúri rendtartás engedélyezte, sokszor bizonyos feltételekhez kötötte és szabályozta az ott lakást, sőt meg is tilthatta. Ennek ellenére a szőlőhegyi település viszonylag könnyen kialakulhatott Győr vármegye déli részén, a Sokoróalján, mivel a török pusztítások, az 1683-as török hadjárat eredményeképpen elnéptelenedett a vidék. A békés fejlődés lehetősége csak Buda 1686os és Székesfehérvár 1688-as visszafoglalása után teremtődött meg. Már 1683 után, az elpusztult Ság (Győrság) község területén a volt falubéliek kunyhó 17 építésébe kezdtek. A pannonhalmi apát 1694-es szőlőhegyi szabályrendeletének harmadik pontjában így rendelkezett:"Senki a szőllőhegyben a szőllőmunkák idején kivül ne lak18 jék, hanem...kitiltassanak." A szőlőmunkák idejére korlátozott hegyben lakás ellenére a jobbágyfalu soha nem éledt újjá, de a sági szőlőhegy benépesült; a volt település pedig 19 örökre puszta maradt. Az 1710-es évekre még nagyobb lendületet vett a hegybéli szórványok kialakulása: Écsen 76, Kisbarátin (Győrújbarát) 27, Nagybarátin (Győrújbarát) 15, Szemerén (Győrön szemere) 5 adózót számláltak. Tiltotta a hegyben lakást az első csanaki (Ménfőcsanak) rendszabás is, mégis a falu 21 szőlőhegyén 1713-ban 9 jobbágy élt. A gróf Eszterházy József birtokát képező ménfői 128