Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Grábics Frigyes: Színjáték a reformkori és a forradalmi Győrben

nyomán Benke József oly buzgón hirdetett röpirataiban; de ugyanígy semmi köze ahhoz a nyelvnemesítő és hazafiságot élesztő intézményhez sem, amiről Pázmándi Horvát Endre verselt, és amire a kispapok adakoztak. A tilalmat időnként megismételték, a diákság nyilván nem tartotta meg. Az is sejthető volt, hogy az első adódó alkalommal felszólal ellene. Erre 1848-ig kellett várni.

15 A tanügyigazgatáshoz hasonlóan bizalmatlan volt a színház iránt a klérus is. Az 1822-ben Pozsonyba összehívott zsinatot előkészítő egyházmegyei tanácskozások szinte kivétel nélkül állást foglaltak. „A színházak sikamlós darabjai rontják az erkölcsöt." A győri előértekezlet emlékeztetett arra, hogy már az ősegyház is óvta híveit a színháztól. A mai színház pedig odáig merészkedett, hogy a szentírási történeteket gúny tárgyává teszik, az erkölcstelenséget erköl« esi mesébe bújtatja. A győri javaslatot átvéve nemzeti zsinat kívánatosnak tartotta a színdarabok cenzúrázását, szükségesnek az előírást, hogy „a színésznők csak tisztességes öltözékben járhassanak"... „a vándorszínészetet pedig ne tűrjék meg."

16 A meggyökerezés A németek 1742-től dokumentálható szereplései — láttuk — rendszeresebbé váltak, amikor megoldódott a játékhely ügye. Az egyenetlen színvonalú társulatok közül a jobbak hírnökei voltak egy fejlettebb színházi kultúrának. S ha már a századfordulótól jogosult feltételezni egy kétnyelvű réteget, bizonyos, hogy a német színjátszás nemcsak versenytársa, hanem szálláscsináló ja is volt a magyarnak. Mintegy a színháztörténeti folyamat háttereként a két nyelv viszonyának alakulására is figyelmet kell fordítani. A győri németség elszigetelt etnikum, viszont teljes, osztályokra, rétegekre tagolt társadalom volt; polgársága, parasztsága és értelmisége érdekeivel és rokoni kapcsolatokkal is fűződött a helybeli megfelelő magyar rétegekhez. A nemzeti mozgalmat elsődlegesen hordozó nyelvkérdés itt merőben másként vetődött fel: gyakorlati probléma, sőt a gazdasági, üzleti érdek igazában a kétnyelvűséget tette kívánatossá. A nyelvi megoszlásban voltak bizonyos területi és rétegi jellegzetességek. A harmincas évek elején összességében fele-fele arányban oszlott meg a nyelvhasználat, de a belvárosban — s itt is főként az iparosok és kereskedők között többségben voltak a németek; viszont érdekes, hogy a nemesek mellett a gabonakereskedőké volt a jellegzetesen magyar nyelvű réteg. Jobban dátumhoz köthető az intézmények, szervezetek nyelvváltoztatása. 1828-ban tért át a magyar jegyzőkönyvre a belső és a külső tanács, a városi bíróság, teljes következetességgel 1843-ra ment végbe a közigazgatás magyar nyelvűvé válása. Ugyanekkoriban az üzleti feliratok közt már alig volt német nyelvű. Összetett a folyamat az egyházakon belül. A bencés rendet nem érintette a németesedési folyamat, így aztán Győrött sem vett arról tudomást: a tanulókat kivétel nélkül magyar anyanyelvűként tartották nyilván. Az újvárosi templomban nem volt német prédikáció, a majroki templomba és iskolába jártak viszont a szemináriumi papnövendékek német nyelvű hitoktató és pasztoráló gyakorlatra. A német nyelven kezdő karmelitáknál meglehetősen elhúzódott a kétnyelvűség, majd csak 1849-ben térnek át a kizárólagosan magyarra. A győri püspökök sorában hosszabb szünet után Juranits Antal az első magya97