Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Szabó Péter: Rómer, a régiségbúvár

bői adódó szemléletmódja és vizsgálati módszerei egyenes irányt mutattak számára a tárgyi emlékanyag felé.

5 Rómer sem iskolai tanulmányai, sem győri tanárkodása idején — a természetrajzban való elmélyülés ellenére — nem hagyta figyelmen kívül környezetének az emberi kultúrához kötődő emlékeit. Első publikációi is e tárgykörből merítették témájukat.

6 Érdeklődésére hatással voltak a históriával foglalkozó tanárai és minden bizonnyal ifjúkori barátjának, Ebenhöch koroncói lelkésznek gyűjtőszenvedélye is. Nem véletlen, hogy évek múltán éppen neki számol be a „Szünidei levelek"-ben a bakonyi tanulmányút archeológiai tapasztalatairól. Második győri pályakezdése idején, a természetrajzi szertár fejlesztésének eredményes és elismert munkálatai közben — feltehetően a gimnázium már meglevő szertárkezdeményei és a fellendülő műgyűjtés hatására — felfigyelt az iskolai szemléltetésben a természetrajzihoz hasonlóan alkalmazható régiségekre, azok fontosságára is. „A régi pénzekre, mint mellékes dologra csak múlt áprilisban kezdtem nagyobb figyelmet fordítani és máris tekintélyes gyűjteménynek örvendhetünk" ... „hisszük, hogy pár év múlva ezen tekintetben is Győr leend azon középpont, hol a vidéken talált régiségek mintegy egy födél alatt lesznek láthatók" .. ,

8 Ez az 1859 márciusában, a Győri Közlönyben megjelent hír tehát nemcsak a tárgyi emlékanyag jelentőségének felismerését jelzi, hanem a múzeumi gyűjtőmunka megindításának szándékát is. Érdekes, hogy ez a tudósítás megelőzi azt a beszámolót, amely a zohori kirándulásról, Ipolyi Arnold parókiáján tett 1859 szeptemberi látogatásáról szól. Ennek csupán azért van jelentősége, mert maga Rómer és az ő emlékezete nyomán méltatói a régiségek iránti érdeklődés első megnyilvánulásaként a zohori látogatás élményeit és Ipolyi lelkesítő előadását jelölik meg. Ipolyi életreszóló hatása nem elsősorban a régiségek iránti figyelem felkeltésében ragadható meg, sokkal inkább annak a szakmai felkészültségnek tulajdonítható, amely a régiségek megszólaltatásához, hasznosításához adott szemléletmódot és módszereket Rómer számára. A „régiségtan" Ipolyi-féle definíciója határozta meg Rómer programjának alapelveit is: a régiségtudományon azt a diszciplínát értve, „mely magába foglalja a köz- és magánélet régiségeit, a vallási és polgári, az állami és egyházi, a jogi, mű- s ipar-régiségek ismeretét. Szóval mindazt e téren, a mi a nemzet múltjának életét, annak erkölcseit és szokásait, műveit és eszközeit velünk megismertetni képes.. ."

9 Ez az értelmezés, ez a körültekintő fogalmazás zárja ki azt, hogy Rómer tevékenységét akár a régészet, akár a művészettörténet vagy a segédtudományok bármelyikének kizárólagosságára szűkíthetnénk. Ügy érzem, nincs különösebb jelentősége annak, hogy az időközben önállósult diszciplínák melyik szeletét emelik ki a Rómer-életműnek, saját szempontjaik és aktualizálható értékei szerint. Ez az életmű sokoldalúságából adódik. Van azonban Rómer régiségbúvár-alkatának és működésének egy alapvető sajátossága, amely egyértelműen a muzeológiához, a múzeumügyhöz kapcsolja: közgyűjteményi szemlélete, múzeumszervező tevékenysége. Ennek a szemléletmódnak hiteles bizonyítékait ugyancsak a „Szünnapi levelek" filozófáló-moralizáló mellékösvényein fedezhetjük föl. Miután vázolja a régiségbúvár személyiségjegyeit, mintegy deklarálja a muzeológus tevékenység alapelveit: „...ilyenre az embernek születnie kell, mert tudod, hogy magam személyére ügyetlen volnék csak egy fillért is szedegetni, a szó megfagyna számban, s inkább meghalnék, mintsem hogy számomra más kegyelméből valamit elfogadjak; de közcélra, intézetünk hasznára nincs fáradság vagy költ206