Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Rottler Ferenc: Rómer Flóris emlékezete

neti tudományok számára oly kedvező időszakban maradandót és jelentőset tud alkotni. Az eredmények őt igazolták; egy évtized alatt több szolgálatot tett a hazai archeológiának, mint elődei és közvetlen utódai együttvéve. Valóban predesztinálva volt az „egykéz politikára". Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a sokirányban elfoglalt tudós, tudott-e törődni egyházával, szerzetes rendjével, papi hivatásával. Rómer Flóris gazdag leveles hagyatékából tudjuk, hogy ez a kérdés számára nem volt kérdés: csinálta, amit vállalt. Szolgálta hazáját és egyházát, teljesítette rendi kötelezettségeit és művelte az általa választott diszciplínát. Simor János 1860 őszén Rómer Flórist bízta meg a keresztény archeológia oktatásával a győri szemináriumban, amelynek tapasztalatai alapján 1869-ben Rómer javaslatot készített a Püspöki Kar számára, a pesti központi papneveldében felállítandó keresztény-múzeum ügyében. Javaslatai a következők voltak : „1. hogy a középponti papnövelde hallgatói köteleztessenek egy tanfolyamot a keresztény építészetből, s egyet a keresztény kisebb művészetek ismertetéséből hallgatni és erről maguknak az egyetemen bizonyítványt szerezni; 2. hogy egyelőre a fővárosi művészekből és iparosokból, kik egyházi művészettel és készletekkel foglalkoznak, egylet alakíttassák, melynek tagjai a Főméltóságú Püspöki Kartól támogatva az egyházi ipar és művészet minden ágát, u.m. a faragást, a szobrászatot, festést, aranymívességet, hímzést, egyházi öltönyök készítését, a bizottság által kijelölt minták nyomán az egyház érdekében és szellemében gyakorolnák, a középponti egyházi bizottsággal folytonos és szerves érintkezésben lennének; miért is szükséges: 3. hogy az egyház fejedelmei saját megyéjükben azon jogot gyakorolják, miszerint minden lelkész, akár építeni vagy restaurálni szándékozik, akár templomát a szükséges egyházi készletekkel ellátni, azt megyés püspöke tudta és beleegyezése nélkül ne tegye; ellenben a Magyar Püspöki Kar védnöksége és pártolása alatt álló középponti keresztény archeológiai bizottság az illető vidéki lelkészeknek segédkezet nyújtana, hogy terveik az egyházi törvények és hagyományok, valamint műízlési szempontból is megvizsgáltatván, értelmes és lehetőleg jutányos követelésű építők, az egyházi készletekre pedig mindig értelmes és nem túlzó műiparosok és művészek ajánltassanak." Az 1870-es évek elején — gyakorlatilag a fővárosba való költözésével — meglazultak a renddel való kapcsolatai. Szerzetesi életútjának nem tett jó szolgálatot, hogy Ipolyi Arnold tanácsára és segítségével pápai felmentéssel 1875ben kilépett a bencés rendből, s ugyancsak Ipolyi egyházmegyéjének (besztercebányai püspökség) papja lett. A rendből való kilépés összes mozgatórugóját nem ismerjük, egyik kortársa a következő magyarázattal szolgált: „Akadtak azonban egyesek, főleg ellenséges érzületű kollégái között olyanok, akik Rómernek buzgóságát, nyilvános tudományos szereplését, mint szokatlan jelenséget, mellyel annyi dicséretet aratott s magasztalásban részesült, nem helyeselték. Szemére lobbantották, hogy egész nap a múzeumban tartózkodik; gyakran megy vidékre s viszi magával többnyire tanítványait is; továbbá, hogy ezen kirándulásokról nem pontban tér haza a vacsora idejére, hanem későbben, s így a házi rendet zavarja. A dolog végre annyira kiélesedett, hogy ellenfelei magánál a főapátnál vádolták be őt, s még néhány társát, ki aztán az egész ház előtt nyilvános megrovásban részesítette őket. A kapott dorgálást nagyon szívére vette Rómer és saját életrajzában azt írja: »-Ezen percztől fogva minden kedvemnek a szerzethez vége volt.« Utána sok dologgal fölha198