Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)
A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Rottler Ferenc: Rómer Flóris emlékezete
kezményének, megváltoztathatatlannak tekinti, hogy a soknemzetiségű Magyarország szívében, a Bakonyban „tót-települések" és „német falvak" vannak, miként Pozsony környékén főleg magyarok művelik a földeket. A kortársi nemesi nacionalizmusra célozva ezt írta: „Ne véljük tehát, miszerént imádott hazánk irányában minden kötelességünket teljesítettük, ha annak édesen hangzó nyelvét beszéljük, vagy tán a nem magyar ajkú nemzeteket lenézzük." Aligha szorul további bizonyításra, hogy Rómer nemzetfelfogása mennyire korszerű és haladó volt. A jövőbe tekintő tudós ugyanakkor a hagyományok hűséges kezelésének jelentősége mellett is síkraszállt. Többek között éppen a katolikus felekezetet — közöttük az egyháziakat — marasztalta el, amiért felelőtlenül kezelték a hagyományokat. Szünnapi levelei egyikében részletesen elemzi, hogy vizsgálódásai során mennyire feltűnt, hogy a plébániákon történelmi adatok után érdeklődve mindig azt a választ kapta, hogy „nincs semmi"; ugyanakkor „mind a két felekezetű protestáns véreinknél (sic !) mind az egyház történelmére nézve, mind a szent edények dolgában a legutolsó helységben is biztosabban számíthatok érdekes adatokra, mint nálunk katolikusoknál". Az első nagyobb írása meghozta számára a tudományos elismerést: 1860 októberében a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. Szerzőnk esetében így a pályaindulás (az első dolgozat), és a beérés, a szakmai elismerés (az akadémiai tagság) egyazon esztendőre esett. Valószínű, hogy a korés pályatársak — mindenekelőtt Ipolyi és Toldy — ezzel akarták csökkenteni az ismert okok miatt kiesett évtized veszteségeit. Mindenesetre tény, hogy a Bakony megjelenésével Rómer hosszúra nyúlt pályakezdése befejeződött, és mintha a szellemi zsilipek nyíltak volna meg — vagy egy láthatatlan görcs oldódott volna fel —, a következő esztendőben több mint harminc (!) régészeti, történeti, műtörténeti tárgyú írása jelent meg. írásai bizonyították, hogy Rómer Flóris felzárkózott a magyarországi polgári történetírás élvonalához. Rómer Flórisnak a tudósi, tudományszervezői sikerei az 1860-as években kezdődtek. A szakmai elismeréssel egyidőben Rómer régi vágya — a fővárosi állás — is teljesült. 1861-ben nevezték ki a pesti királyi katolikus főgimnázium igazgatójának. Győrhöz fűződő szoros kapcsolata azonban még a hatvanas évek végéig fennmaradt, részben Ráth Károlyhoz fűződő barátsága, részben a vele közösen szerkesztett Győri Történelmi és Régészeti Füzetek kapcsán. Az évtized elején — függetlenül attól, hogy a történettudósok többsége vidéken élt — a tudomány műhelyei — Akadémia, egyetem, múzeum, szakmai folyóiratok — a fővárosra koncentrálódtak. Rómer viszonylag gyorsan beilleszkedett a nagyvárosi környezetbe, felfedezte a publikálási lehetőségeket, cikkei jelentek meg az országos lapokban, híre-neve kelt, újabb és újabb felkéréseket kapott, s így személye még szélesebb körben vált ismertté. Az évtized végén — első nagyobb dolgozata megjelenése után nyolc esztendővel — az egyetem éremés régiségtani tanszékének nyilvános rendes tanára lett, kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztálya vezetőjének, előadója (ma: titkára) lett az Akadémia Archeológiai Bizottságának, és szerkesztője az Archeológiai Értesítőnek. „Négy hatalmas eszköz volt Rómer kezében — írta Banner János —: a katedra, a múzeum, a folyóirat és az archeológiai bizottság... egészséges állapot volt-e az egykéz politikája?" Rómer fáradhatatlanul dolgozott, mind a négy helyen meg akarta valósítani elképzeléseit. Nem azért vállalta a funkciókat, hogy mások elől a helyet elfoglalja, hanem sokoldalú felkészültsége, nagyszabású tervei és nem mindennapi munkabírása alapján úgy vélte, hogy a törté197
