Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Dominkovits P.: A bőnyi nemesi közbirtokosság igazgatása a XIX. század első felében (1814–1846)

zésben is rögzíttetett. (1843.

1. 22.) Ekkor a nagyobb (Bőny) és a kisebb (Rétalap) közbirtokosság együttműködését szimbolizálandó új pecsétet is vésettek. Az urbáriumot nem kapott

19 Bőny lakossága az első magyarországi népszámláláskor megállapított 936 főről a XIX. század közepére 1288 főre emelkedett.

20 A 37,6%-os növekedés

21 a természetes szaporodás mellett a contractualis zsellércsaládok beköltözésének és az összeírásokban nagy pontatlansággal feltüntetett, lakókként jelzett cselédek, zsidók, kézművesek betelepedésének is köszönhető, és természetesen a nemescsaládok, személyek kisebb arányú mobilitásával is számolhatunk. A közbirtokosság a nem nemesek betelepedését statútumokkal szabályozta, de a nagyobb mérvű beáramlás szükségessé tette ezek folyamatos szigorítását. így a hiteles papírokkal ellátott büntetlen személyek a közgyűlés által engedélyezett letelepedését (1828. IV. 26.) 2 vft kötelező letételével egészítették ki. (1844. ül. 24.) Majd az egyre szaporodó engedély nélküli betelepedések hathatósabb gátjaként a befogadó közbirtokosokat kívánták 50 pft (!) bírsággal sújtani. (1844. IX. 11.)

22 A büntetlen és „nem rossz hírű" személyek esetében, ha az illetőnek szakmája is volt, megtörtént, hogy a compossessorok a mesterré válást — ami ilyenkor a letelepedés feltétele volt — a győri céhbeállás útját elkerülve gyorsan, de szabálytalanul tették lehetővé. (1844. n. 4., III. 24.)

23 A vizsgált időszak a közbirtokosság belső életében az egyéni és családi vagyonszerző aspirációk elvaduló sorozataival terhes, melyekből következő törvénytelenségek — privatizálások — bár a compossessoratus kialakulásától folyamatosan megvoltak, de most már olykor a közbirtokosság létét is veszélyeztették. A stabilizációk, a felbomlott rend és szervezet helyreállításai a megyei segítség igénybevételével, de belső erőkből történtek. A közgyűlés A közbirtokosság igazgatásának legfőbb szerve a közgyűlés volt, amelyben az összegyűlt birtokosok elsősorban a közös gazdálkodásra, a közhaszonvételek tárgyában és a beligazgatásban hoztak rendszabályokat, végzéseket. Ezek betartása a közgyűlés által választott és irányába beszámolásra kötelezett tisztségviselői kar feladata volt, akik tevékenységük financiális oldalairól az éves tisztújítások alkalmával adtak számot. A közgyűlés a speciális, rövid időn belül megoldandó feladatokban javaslattétel kidolgozására vagy a végrehajtásra gyakran jelölt ki 4—10 tagú deputációkat, melyek pl. a tisztségviselői számadások ellenőrzésein kívül a közös költségek arányos megosztásában, behajtásában, nagyobb ingatlanok árendálásaiban, a közös épületek felújításában jártak el. A közgyűlések menetének leírását, a határozatok rögzítését, a folyamatos jegyzőkönyvvezetési maga a kollektív nemesi testület irányozta elő. (1817. V. 1.) A közgyűlések 1824-től kezdődtek az előző gyűlés határozatainak felolvasásával (1824. V. 20.), de ezt rendszeresnek a későbbiekben sem mondhatjuk. Sok esetben az előző gyűlésnek csak 1—2, a továbbiakban is megoldandó problémája került felolvasásra. A megyei rendszabások és a megyei kis- és közgyűlésekbe leérkező, majd az alsófokú közigazgatási egységek felé továbbított dikaszteriális rendeletek, hirdetések is itt kerültek kihirdetésre.

24 Ha a betartásukhoz megkívántatott, a szószékről is kiprédikáltattak. A közbirtokosság is a közgyűlésből intézte úgy a vármegyéhez, mint a szomszédos közbirtokosságokhoz (Rétalap, Bana) uradalmakhoz (szent-mártoni, ölbői), esetleg jobbágyfalvakhoz (Pér, Gönyű) egyrészt a magánjogi folyamodásokat és a közbirtokosság egészét érintő gaz93