Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Domonkos O.: Bünker János Rajnárd a soproni múzeum néprajzkutatója (1863–1914)

cm negatívokkal. Kitűnően fényképezett, negatívjait a soproni múzeum őrzi. Közleményeit a fényképek után készített rajzokkal illusztrálta, amit a folyóirat nyomdatechnikája sokkal sikeresebben alkalmazott, mint tette volna fényképek közlésével. A soproni és közvetlen környékének sajátos német dialektusa a „hienz" (Heanz) nyelvjárás, teljes felderítésébe 1894-ben kezdett. Ekkor a hienz parasztház vizsgálata mellett népnyelvi gyűjtése alapján négy körzetre osztotta e nyelvjárást beszélő vidéket, a „Hienzerei"t „Kotzn-heanzen" (nyers, darabos hiencek) Szent Gotthárd és Németújvár vidékén; „geduldigen Heanzen" (jólelkű, türelmes hiencek) a Pinka folyó és mellékágai völgyeiben élők; a „Pumm-Heanzen" (a tulajdonképpeni, igazi hiencek), akik Kőszeg vidékén éltek; végül a „Spiagelheanzen" (Spiegelheanzen) kabátujj kifényesedése (tükörfényes — Spiegel) adta a csúfnevet, mivel zsebkendő helyett egyesek a kabát ujjával törölték az orrukat — Sopron és Ruszt vidékén voltak megfigyelhetők. E magatartásbeli jellemzők mögött nyilván a nyelvjárási sajátosságok alapján rajzolódtak ki a csoportok, de hát a csúfolódás nemcsak az egyes falvakra (falucsúfolók) terjedt ki, hanem kisebb-nagyobb német népcsoportokra is, a szomszédoktól kapott „jellemzésekkel". Bunker népi karakterüket a nyitott ésszel, tanulékonysággal és tudásvággyal jellemezte, valamint a muzsika iránti fogékonyságukat emelte ki. A német falvak fúvószenekarai valóban nagy különbséget mutattak a magyar falvak népének cigánymuzsika melletti szórakozásától. Ami a „hienz" név jelentését illeti, Bunker a különböző királyi vagy földesúri névből való származtatást elvetve úgy vélte, hogy a beszéd közben túlságosan gyakran használt „jetzt" (hienz) kötőszóról nevezték el őket a szomszéd német falvak stejer lakói. A nyelvjárási sajátosságok jelentős forrásaként értékelhetjük az évek során gyűjtött mókás elbeszélések, szólások és mesék szövegeit, amelyeket 1907-ben közölt „Mókák, mondák és mesék hienz nyelvjárásban" (Schwanke, Sagen und Märchen in heanzerischer Mundart) címen, amit természetesen több kisebb korábbi közlemény már megelőzött. E népköltészeti anyagot 1893—94-ben kezdte .gyűjteni egy 64 éves írástudatlan soproni utcaseprőtől. 113 elbeszéléstjegyzett le, ami egy testes kötetet teszi ki nyomtatásban. Kern Tóbiás tudásának nagyobb részét nagyapjától hallomásból őrizte meg, így hát ezek keletkezését, közszájon forgását a XIX. század elejére tehetjük. Az elbeszéléseket tíz év múltán ismét lejegyezte Bunker, és csak igen kevés eltérést tapasztalt a két felvétel szövegében. E kiváló adatközlő teljes tudásának ilyen precíz rögzítése és ellenőrzése, majd gondos közlése példamutató, ritka jelenség volt abban az időben. Népköltészeti gyűjtése kiterjedt a gyermekmesékre, közmondásokra, népdalokra, népi színjátékokra egyaránt. Talán ezek sorából is szabad ki84 1. kép Ismeretlen festő: Bunker János Rajnárd arcképe, 1914 körül