Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)

gère, hogy már 1865 augusztusában, az István-napi ünnepségekre Győrbe hívták Kautz Gyulát, baráti, rokoni összejövetelre. Teljes mértékben megszerezték maguknak a Győri Közlönyt is, mely erőszakos propagandakampányt indított Kozma Imre és a baloldal ellen. Kautz Gyulát, mint nagyformátumú tudós-politikust, Deákhoz hasonló bölcs honatyát mutatták be a lapban és az egyleti vitákon. Beké Béla nyíltan meg is fogalmazta, hogy „a mostani helyzetben" nem a „célszerű módosításokra és reformokra" alkalmatlan, politikus alkatú képviselőkkellenek, hanem „az igazgatási, törvénykezési, pénzügyi, kereskedelmi, közgazdászati téren speciális szakavatottsággal, valódi tudományossággal" rendelkező személyek kívántatnak.

89 A baloldalnak mindössze egyszer adtak lehetőséget, hogy felvázolja politikai álláspontját. Zombath Antal „Audiatur et altera pars" címmel

90 kifejtette, hogy az 1861. évi országgyűlés „nincs befejezve, mert félbeszakíttatott", ennek értelmében ,,.. .nem lehet más — törvényes — képviselője Győrvárosnak, mint az 1861-ben választott". Zombath indítványát Csukássi és Beké az 1848. V. törvénycikk értelmezésével gyorsan „semlegesítette", és „csakis az új választások" kiírását tartották törvényesen elfogadhatónak. E vitába a Kautz-pártiak oldalán bekapcsolódott a Pesti Napló, a Hon, a Politikai Hetilap, a volt győri „márciusi ifjú", Pompéry János szerkesztette Magyarország és a bécsi Wanderer. Csukássi a Pesti Naplóban megjelent Deák-cikkre hivatkozott, amelyben az 1861-hez való viszony lényegi kérdésének az „elv-következetességet" tartotta, a nemzet bizalma eszerint nem a személyeknek, hanem „az elveknek ugyanazonosságában fekszik". Deák egyértelműen utalt arra, hogy az 1861-es országgyűlés elveinek helyeslése nem vonja szükségképpen magával a személyekhez való ragaszkodást is, sőt kizárta az erkölcsi kényszer lehetőségét az 1861-es képviselő újraválasztásával kapcsolatban, melyet a választás „jogtalan korlátozásának" tekintett. Győrött e kérdésben pattanásig feszült a vita: a jobboldal a kompromisszumokra nem hajlandó, 1861-es képviselő Kozma Imrét ki akarta buktatni a választásokon. Deák véleményéből az újraválasztás elvetését olvasták ki, a baloldal többékevésbé egységesen kiállt az 1861-es képviselő újrajelölése mellett. Zombath említett tárcáján kívül nem is volt több lehetősége a baloldalnak véleménye sajtó útján történő kifejtésére.

91 Az, hogy a baloldal nem hallathatta szavát, komoly politikai következménnyel járt: egyre csökkent a 48-as jogalaphoz való visszatérés hangoztatása, a márciusi szellem hitele kezdett megingani. A nemzeti önrendelkezés gondolata már nem Kossuth—Teleki változatában hatott a tömegek tudatára, hanem a „húsvéti cikk"ben megfogalmazott formában, vagyis a birodalmi és a nemzeti érdek összeegyeztethetősége alapján („...készek leszünk ... saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztonságával összhangzásba hozni"). Meghökkentő gyorsasággal terjedt is a kompromisszumra épülő birodalmi és nemzeti eszme egységének népszerűsége, s erkölcsi kopás, morális bizalmatlanság kísérte a szilárd 48-asságot, a politikai „elvkövetkezetességet", a birodalmi és a nemzeti érdek kibékíthetetlenségébe vetett hitet valló politikai magatartást. A politikai lelkiismeret erősen vívódott azon, hogy a márciusi törvények helyett most a pragmatica sanctio szabályozza Magyarország birodalmon belüli státusát s az uralkodóhoz való viszonyát, ám viszonylag könnyen túl i» tette magát a nehézségeken. A 48-as törvények szellemének nem volt már olyan integráló ereje, mint 1861-ben, sok tekintetben úgy nézett ki, hogy csak egy lehetséges alternatíva az ország jövőjének alakítása szempontjából. Az agresszív és erőszakos jobboldali sajtó a korábban oly szent eszméket, melyhez „oly sok hősi vér tapadt", most egyszerűen néhány közéleti ember kigúnyolt rögeszméjének nevezte, akik nem értik meg a kor szavát, s nem számolnak a realitásokkal. 233