Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
ülések legyenek nyilvánosak. A helytartótanács engedélyezte ugyan a megye kezdeményezését, de a hozott végzésekre vagy az ülések rendjére vonatkozó minden megnyilvánulásért a főispánt tette felelőssé. 27 A békességre és a nyugalomra betegesen ügyelő főispán, látva a közhangulat romlását, elkeseredett hangú levelet írt a főhatóságnak. 1862 októberében azt tapasztalta, hogy „a legkészebb egyének nem bírnak maiglan sem kibontakozni az uralkodó terrorizmus kötelékéből". A hatósággal szembeni közéleti bizalmatlanság olyan fokú volt, hogy a megyei főorvos feladta „állomását", mert annak végzését „nem véli hazafiúi kötelességével megegyeztethetőnek". 28 1863 januárjában teljesen reménytelennek találta a főispán, hogy „idővel a megyében egyetértés jöjjön létre" a kormányálláspontok támogatásában, és bevallotta, hogy „minden barátságos közeledés dacára... nem állítható, hogy a közjogi viszonyok irányában a tekintélyesebb földbirtokosok részéről valamely közeledés szelleme mutatkozna". 29 A főispáni titkos iratok között található az a levél is, amelyben Balogh határozottan javasolta 1863 januárjában Pálffynak, hogy a közjogi állapotjavításának egyetlen módja van: „a municipiális élet megnyitása". 30 Biztatja a főhatóságot, hogy a kereskedelmi forgalom visszaesése, az általános pénztelenség és az ínség időszakában a „legfőbb gyakorlati előnnyel bírna, ha megnyílnának a megyei termek", és „kölcsönös eszmecsere" alakulhatna ki a közéletben. Ez év decemberében egy lépéssel már továbbment: több találkozás és beszélgetés tapasztalatai alapján azt javasolta, hogy „a megyei kormányzói önkényt" fel kellene oldani, és „határozhatási tehetséggel felruházott" megyei testületet kellene alkalmazni. Ez esetben sok földbirtokos és értelmiségi „előzékeny készséget mutatna a közügyekbeni részvételre". 31 Reményt keltőbb közéleti vállalkozás az „alföldi szűkölködők megsegítése" kapcsán bontakozott ki. 1863. augusztus 31-én összeült megyei hatóság ülésén egy községi plébános azt indítványozta, hogy a főispán „minél többszöri összejövetelre nyújtson alkalmat, miáltal tér nyittatik a közügyek megvitatására". A javaslat olyan hatást váltott ki, hogy elhatározták, feliratot küldenek az uralkodónak. 32 A felirat a királynak tulajdonította az érdemet, hogy az 1860. évi októberi diplomában biztosította a nemzetnek az alkotmányos kormányzást; „megnyílt a minicipiális élet", mely „a békés átalakulás" legfőbb letéteményesének bizonyult. Bíztak a király jóindulatában, mert miután felfüggesztette a megyei életet, majd 1861. november 5-én „a félbeszakadt municipiális élet fonalának isméti felvetése... kilátásba tétetett". Az alföldi ínségesek részére szervezett gyűjtés ismét összehozta a megye közönségét, mely „újólag feléleszté a szikrájában soha ki nem aludt vonzalmunkat és ragaszkodásunkat azon ősi intézményhez, mely mellett hazánk évszázadokon keresztül béke és jólétnek örvendett...". A feltűnően békülékeny hangú felirat biztosította az uralkodót, hogy a „megyei élet termeiben a fejedelem és a honszeretet honolt", és a jövőben is „legbiztosabb támaszai és védői" a trónnak, az uralkodóháznak, az alkotmánynak, a hazának és az egész birodalomnak. Ezen a megyegyűlésen elsősorban községi tisztségviselők vettek részt, tüntetőleg távol maradt a volt alkotmányos tisztikar és a mögötte álló liberális középréteg. A megyei élet engedélyezésének kérelmét a politikai támaszt kereső megyei hatóság és a hivatalhoz jutott járási és községi vezetők, valamint az egyház támogatták. Jelentőségét az a tény devalválta, hogy a tényleges politikai erőt kitevő középrétegek és azok hangadói elzárkóztak a támogatástól. Sőt még az alföldi segélyek összegyűjtésében sem voltak hajlandók együttműködni a hatóságokkal. A Szabó Kálmán irányította gazdasági egyleten belüli segélyező bizottmány 218