Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
nács újra szervezése iránt esedez" tek. Sérelmezték még a kereskedelmi és iparkamara működéséhez szükséges költségek beszedését, „az országfejedelmi fogyasztási adó" behajtását, a szabadságos katonák beidézését stb. Balogh másnap azonnal „parancsolólag indíttatva" utasította a városi tanács tagjait, hogy „személyes felelősség terhe alatt" tegyék meg a szükséges lépéseket, s kilátásba helyezte „a legfelsőbb Parancs megvetője" után járó felelősségre vonást. Tomcsányit felmentette a polgármesteri teendők elvégzése alól. Az ügyet megint a Győri Közlöny teregette ki, s Balogh főispán ismét Canossát járt a helytartónál. Ekkorra már a városi tanács „hódolva a hatalomnak", kényszeredetten eljárt az újoncozás megszervezésében, s ezzel minden nyugodni látszott. 1862. január 28-án a bélyeges illetékrendelkezés miatt azonban újabb konfliktus támadt, és a város közölte, hogy „azon jövedelemtől üttetik el e rendelkezéssel, melyekből képes egyedül azon kiadásait fedezni, melyek... október 20-dika óta ismét reá hárulnak a büntető igazságszolgáltatásból". 21 Erre Forgách kancellár is elvesztette türelmét, és utasításba adta a főispánnak „a város tisztikarának megbízhatóbb elemekből" való újjászervezését, tekintve, hogy „Győr városának jelenlegi tanácsától a föltétlen engedelmességet követelő kormányrendeletek foganatosítása alig várható". Balogh válaszában az ügyet általános közjogi térre terelte, s az óvatosságot ajánlotta, mivel a fő ok szerinte a város „mint községi szerv" hatáskörének visszaállításában van, emiatt még „kihágást sem követett el, melynél fogva eloszlatása elrendeltetett volna". Legfeljebb felfüggeszteni lehetne. A helybeli viszonyok súlyosságát méltatta és ismét „liberalizáló" elveire hagyatkozott, hogy „nem a múlékony síri csend, hanem általános belső nyugalom megszerezhetésére irányoztam minden lépésemet". 22 Jellemző a megyei adminisztráció erkölcsi állapotára, hogy Balogh ezúttal is felajánlotta lemondását „jobbágyi hódolata" kíséretében, „testi és lelki rokkantságára" hivatkozva. Pálffy helytartó nem tartotta kielégítőnek sem a város, sem a főispán nyilatkozatait, ezért azt ajánlotta, hogy „Méltóságodhoz hasonló kiegyezkedési hajlamot mutatni kész" személyeket nevezzen ki a város élére. Balogh nyílt manifesztációban fordult „a győri lakosok előkelőbbjeinek nagyobb részéhez", s arra kérte őket, hogy „a város magánügyeinek" intézésében működjenek közre. Ez a lépés is eredménytelen maradt, folytatódott a várost ért közigazgatási sérelem panaszolása. Tanácskozási jogukat hangoztatták, mivel „intézkedési hatósági" jogállást nekik csak az alkotmányos bizottmány adhat. E bizottmány feloszlatása miatt nyíltan kimondták: „a közönség részéről minden erkölcsi gyámolítást sajnosán nélkülözünk". Több hónapos vita után megtört a jég. Balogh türelempolitikája meghozta gyümölcsét: 1862. október 30-án Zmeskál István, az 1861-es alkotmányos megyei hatóság főjegyzője, majd másodalispánja elfogadta a polgármesteri kinevezést, aki iránt „az előkelő lakosság részéről bizalom nyilvánul meg". A győri kereskedőburzsoázia szemléleti körében gondolkodó Zmeskál feladta a számára „értelmetlen" duzzogást, hajlandó volt együttműködni az erkölcsi bukás szélén levő provizórikus hatósággal. Zmeskál István, aki Szabó Kálmán mellett a liberális jobboldal egyik legnagyobb tekintélye volt az egész megyében, elindította — egyelőre csak a városban — a jobbratolódás folyamatát. Kialakulóban volt a kereskedőtőke által előretolt Beké—Beöthy—Ziska köré csoportosuló polgári jobboldal, amely fokozatosan beépült a gazdasági, a zenei és az olvasóegyletbe, sőt 1864-től — Csukássi József fellépésével — a Győri Közlöny szerkesztőségébe is. Zmeskál november 4-i programbeszéde világosan jelezte a liberálisok megingását: „Nemcsak a felsőbbség meghívásának... hódolok... Midőn a múlt évi változás bekövetkezett, leléptem a megyei pályáról, mert megtanultam a többség akaratának hódolni." 23 216
