Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Szabó P.: A céhek tárgyi emlékei a győri Xántus János Múzeumban – I. A céhládák
dáját találjuk a titkos rekeszek alkalmazásának. Ilyen megoldás a reneszánsz ládák magas lábazatának önálló, külön zárható titkos fiókként való kiképzése, mint a kádár- és szűcsmesterek ládáján vagy a veszprémi ládák elterjedt — Győrött csak egy példányon alkalmazott — megoldása, a felhúzható oldalfal mögé rejtett kihúzható fiók a cipész-csizmadiacéh 1800-as évjelzésű ládájában. Az alkalmazott faanyagok sem mutatnak nagy változatosságot. A XVII. századi és az igényesebb későbbi ládák alapanyaga keményfa, dió és tölgy, míg az igénytelenebb darabok kivétel nélkül fenyőfából készültek. A ládafenék anyaga szinte kizárólag puhafa, gyakran az intarziás ládák is fenyő szerkezetűek. A ládák vasalása sajátos, külön tanulmányt igénylő téma. A zárszerkezetek, csuklópántok, fogantyúk használata elég nagy változatosságot mutat. Koruk — mivel tartós anyagból készültek — nem mindig egyezik az asztalosmunka készítésének időpontjával. Természetesen megfigyelhető a különböző zármechanizmusok fejlődési sora az egyszerű reteszes típusoktól a legújabb nyelves zárakig. A lakatos- és kovácsmunkák sajátos produktumok a céhládák esetében. A győrszigeti szabócéh jegyzőkönyvében találjuk a bizonyítékát annak az elterjedt megoldásnak, melynek eredményeit a ládától eltérő korú vasalások esetében megfigyelhettük. 1861-ben a céh egyesülése alkalmával elhatározták, hogy csak egy ládát használnak, de a jegyzőkönyv rögzíti, hogyha új ládát rendelnek is, „a mostani ládáról, mellyen jobb lakatos munka találtatik, az újra készítendőre lészen alkalmazandó". 46 Nem csoda tehát, hogy egyszerű puhafából készült ládáink, melyek keretbetétet imitáló megoldásaikkal is archaikus megjelenésűek, zárszerkezetükben is visszamutatnak a korábbi évszázadokra. Temesváry Ferenc vizsgálatai hívják fel figyelmünket arra, hogy „gyakran előfordul, hogy egy és ugyanazon forma feltűnését követően több száz év múlva ismételten megjelenik". 47 így találhatjuk meg a jellegzetes XV. századi C-rugós reteszes ládazárakat egyszerű megjelenésű XVIII— XIX. századi céhládáinkon is. A ládakulcsok tipizálását nehezíti, hogy ezek egy része a gyűjtemény többszöri költözése, gazdaváltása alkalmával elszakadtak a ládáktól, külön nyilvántartásban szerepelnek, azonosításuk megoldhatatlannak tűnik. Az ismert darabok, néhány javított, átalakított kivételtől eltekintve, megnyugtatóan osztályozhatók szerkezeti megoldásuk formai jegyeik alapján. A kulcsok közül a szűcsök ládájához tartozók érdemelnek külön figyelmet, mert ezeken lánccal függő, a céh címerét és megnevezését hordozó réztáblácskákról feltehető, hogy a győri céhgyűjteményben ritka behívótábla szerepét töltötték be. Ez a megoldás ismert a céhek szokásanyagában és a láda szerepének hajdani nagyságával hozható kapcsolatba, amikor a láda kulcsa is szinte hatalmi jelképként élt. 48 (4., 5. kép.) A céhládák stilisztikai csoportosítása nem oldható meg az ismert európai stíluskorszakok hatásának megfigyelésével, hiszen e — gyakran provinciális ízlést követő — ládák csak áttételesen, a készíttető céhmagisztrátus vagy a készítő asztalosmester ízlésszűrőjén áteresztve alkalmazták az általánosan ható divatos bútorkészítési eljárásokat. A színvonalukban igénytelenebb darabok valószínű a helyi minták követésével is megelégedtek. A stílusbéli karakter egyben az igényesség jele. A leghatározottabb műfaji sajátosságokat hordozó, egész korsza46 XJM. céh. 56.11.2. Ltsz. 47 Temesváry F., Kulcstípusok és zár-mechanizmusok fejlődése a XII— XV. századig Folia Arch. (XII) Bp. 1960. 48 GyK. 1877/67. Rumpf, M., Deutsches Handwerk Leben. W. Kohlhammer, Stuttgart 1955. 234. p. „A ládakulcs is fontos és megbecsült, mert a zár az egyesülés jelképe. A kulcs kopogására a gyűlésben csönd lett..." 181
