Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

viseletéhez tartozott. Kazárról a rozsdamintás fejkendőért jöttek az asszonyok. Ezt az oranzs mintás anyagot a cég csak viszonteladóként árusította, de a vevők nem tudtak róla. A kalikó női kötényanyag mindenhol általános volt, még a városiak is viselték. Különösen azért kedvelték, mert ha ecetes öblítést alkalmaztak mosás után, akkor többet nem „festett" viselés közben. Eger (1956. özv. Dániel Józsefné, sz. Jánffy Róza) Apja, Jánffy Emil 1895—96 körül alapította a műhelyt a Makiári úton, majd 1898-ban a Görög u. 6. szám alatti volt Zettner-műhelyt vette át. A mesterséget is ebben a műhelyben tanulta Zettner Jánosnál. Az első világháború alatt szinte teljesen megszűnt a munka a pamutáru zárolása miatt. Háború után újból fellendült a műhely munkája, de 1928—29 körül teljesen leállt. 1934-ben eladták a felszerelést Miskolcra, dr. Schwartz Istvánnak. Mángorlójuk lóhajtású volt. Vásár: Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszanána, Kálkápolna, Pétervására. A helyi üzleteknek és vidéki kereskedőknek is adtak el árut. A pásztói Himler és a kövesdi Kulcsár kékfestő is vitt árut Egerből viszonteladásra. Sárga és fehér mintás árut készítettek a palócok számára. A lángszínű, kék virággal Hasznos, Mátraszentimre, Párád falvakban volt használatos. A Miskolc környéki szlovákok a szervitai búcsúra jöttek Egerbe. Az egri kötény sima sötétkék, habos kalikóból készült, az asszonyokat körülérte, oly bő volt; férfiak is viselték félköténynek. A falusiaknak nem kellett a fényes. Makiáron, Nagytályán „aljas kötőket" (bordűr) viseltek, de a kétoldalt és alul is díszített (máshol „rámás kötőnek" nevezik) változat is kelendő volt. — Az abroszok bordűrökkel, rózsákkal voltak díszítve. Az ágyneműt a felvidékiek vették sötétkék alapszínben, csíkos, rózsás mintázattal. — Kékfestő inget Pétervására, Istenmezeje, Ózd, Poroszló, Sarud helységekben viseltek. Festőzsebkendő mindenhol használatos volt. Olajtarkázás fekete szaténra kötőnek, hátrakötő kendőnek készült. Putnok (1956. Polonyi Klára.) Apja, Polonyi Béla, 72 éves kékfestő, négy kupával dolgozott a háború előtt. Már csak kettő van használatban. Nagybátyjánál tanulta a mesterséget helyben, kinek az apja szintén kékfestő volt. Az 1920-as években szűnt meg Putnokon a Szatmári és a Stompf kékfestő műhely. Jellegzetes termékük volt a „rámás sure", az alul és kétoldalt is szegélydíszes kötény. A bő, körülérő köténynek az alját mintázták meg. Napjainkban már csak a sima kelendő. A kékfestés mellé Jacquard-szövést is meghonosítottak a műhelyben az 1930-as években. Három gépet állítottak be, indigóval festett fonállal abroszokat készítettek. A festett fonalat a paraszti szövők is használták, csíkokat szőttek az abrosz szélébe, derékaljba, törülközőbe, törlőruhába. Az 1950-es években már csak kevés tarkázást végeztek, ezt is apró mintával. Meleg kazánban régi gyári kendők átfestését vállalták feketére, amit azután fehér olajfestékkel mintáztak meg. — Derékaljakat 3—4 évenként szokták mángoroltatni, de háziszőttes abrosz, lepedő is sok került még műhelyükbe mosás utáni simításra. 230