Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Gecsényi L.: Győr megye gazdasági-társadalmi helyzetének néhány kérdése a XVII–XVIII. sz. furdulóján

és szentlőrinci pusztákat, bérletre a tarjáni és picsordi pusztákat, az irtásföldekre háromévi mentességet és a földesúr által jelölt személyek közül a bíróválasztás jogát. A Szentivánra érkezett telepesek hasonló feltételek mellett nem voltak hajlandók a faluban maradni. Mint a főapáthoz intézett levelükben írták, ha elfogadnák a kiadott telepítőlevelet, akkor állandóan „úr dolgában" járnának. Ők is előadták kívánságaikat, amelyeket a főapátság elfogadott, és 1699. április 24-én már ennek megfelelően adta ki az újabb telepítési felhívást. Eszerint a 3 évi szabadság után telkenként, két időpontban, 3—3 forinttal tartoztak, kötelesek voltak a földesúr földjét megszántani, bevetni és betakarítani, továbbá 2 nap kaszálni, 1 nap szekerezni, 2 szekér fát adni karácsonykor és természetbeni ajándékokat a 6 ünnepen. A szolgálatokért szabadon használhatták a szentiváni határt — a hozzá tartozó dunai szigetekkel együtt, építkezéseikhez a főapátság gici és csehi erdeiből vihettek fát, gyakorolhatták a korcsmáltatási és húsmérési jogot, protestáns prédikátort tarthattak.

17 1701-ben újabb főapátsági birtokon hirdettek „megszállítást" — utolsót a Rákóczi-szabadságharc előtt. Csanakon Németh Pétert, a bakonybéli apátság kajári örökös jobbágyát bízták meg, hogy szabadosként vezesse a telepítést. A 3 évi szabadság alatt a tizeddel és annak Győrbe szállításával, továbbá telkenként 2 napi robottal tartoztak. Ha valaki a telepesek közül megszökött, a szomszédja 20 forint büntetést volt köteles fizetni. A mentesség lejárta után, telkenként, két időpontban, 5 forintot fizettek, tyúkot, csirkét, kappant, ludat, tojást és más ajándékokat adtak. A kolostor építéséhez kétnapi igás robottal, illetve a zsellérek 7 napi gyalogrobottal tartoztak. A mészárszéket 12 forintért bérelhette a község, a bormérést pedig szeptember 29-től április 24-ig gyakorolhatta szabadon. A súlyos feltételek mellett kevesen vállalkoztak letelepedésre, így a következő években is csak 3—4 jobbágy család élt a szőlőhegy alatt.

18 Odafent a szőlőhegyen azonban már a XVII. század utolsó évtizedeiben a török, a császári hadak vagy éppen a vármegyei hatóságok elől menekülők házakat, kunyhókat építettek, „önálló" települést hoztak létre. Ezt a települési formát — a kibontakozó konszolidáció jeleként — a földesúr által 1694-ben kiadott szőlőhegyrendtartás szigorúan tilalmazta.

19 Kimondták a statútumok, hogy ha valaki télre a szőlőhegyen marad, tehát állandóan ott lakik, annak a házát le kell rombolni. A fenyegető tilalom ellenére a következő években a szőlőhegyen, itt is és a környéken is, mindjobban szaporodtak a házak. Több ízben hangsúlyoztuk, hogy az egyes helységek újjátelepítése a kemény úrbéri terhek miatt nehézségekbe ütközött. Ezt bizonyítják azok az adatok is, melyek szerint másfél-két évtized múltán Szentmártonban már alig találunk egy-két német családot. Gyarmaton az 1695-ben érkezett 35 német telepesből 10 (Ressl, Weinhardt, Manns, Baumann, Roschler, Schérer, Elly, Wölffl, Roesser, Wächter) maradt a helyén, a többi elköltözött.

20 A XVIII. század elején az ország déli, a töröktől felszabadított területein kedvezőbb feltételek mellett telepesek ezreit várták és fogadták. Feltehető, hogy elfogadhatóbb életfeltételeket keresve a szentmártoni és gyarmati németek is dél felé vették útjukat. 1698-ban a vármegye több mint felét alkotó pusztai járást és a Tóközt felölelő győri székesegyházi főesperesség egyházlátogatási jegyzőkönyve adott átfogó képet a legtöbb vihart látott vidékről.

21 A 42 lakott hely közül 38 helyen sikerült a lakosság lélekszámát megállapítani, összesen 8663 főt. Szentmártonban a főapátság megbízottja, Mórichidán és Csikvándon a protestánsok nem engedték meg a vizitációt, így ezek a falvak nem szerepelnek a végösszegben. Mar384