Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

térséget, 1918-ban vette át a műhely vezetését. Fia, Miklós szintén elsajátította a kékfestést, de már az államosított Felmayer-gyárban vállalt munkát, amely Colorit néven működik tovább. A Felmayer-gyárban 1914-ig volt kézi mintázás, az 1920^as években még küpafestés folyt, de a tarkát már nem kézzel készítették, hanem Perrotine-gépekkel. 1931-ben ez is megszűnt, „rolóküpákat", zsiggereket állítottak be. 200— 300 embert foglalkoztató gyárrá vált, amelyik a nemzeti piac alakításában részt vett, a helyi szükségletek kielégítését átengedte a kisebb műhelyeknek. Montskóék Felmayertől vettek át Perrotine-gépeket. A gyár 1944 végéig dolgozott magánkézben. 1947-ben szovjet vállalat, 1952-ben vált állami vállalattá, munkásainak száma 838 fő. — Felmayeréknak Ceylonban indigóültetvényük is volt, hazai gyáraknak is szállítottak festőanyagot. Ez a család a bécsi Felmayer-gyár tulajdonosával állt rokonságban ugyanúgy, mint a szegedi Felmayer István kékfestőgyáros. Vásári körzetük elsősorban Fejér megyére terjedt ki, de Veszprém, Somogy területére is jártak a nagyobb vásárokra. A század elején, az első világháborúig Fehérváron általános volt a kékfestőviselet. A helybeli és a környék falvainak asszonyai kötényeiket rendszeresen Montskóékhoz hordták mángoroltatni. Az elszennyeződött kötényeket otthon kimosták és kikeményítették, úgy hozták a műhelybe. A család feljegyzései szerint 1908-ban 20 109, 1909-ben 21 717, 1910ben 22 937 darabot mángoroltak, egyenként tíz fillérért. Ugyancsak sok volt a hozott takácsvászon, kendervászon, amiből a festőabroszt készítették. A népviseletben való alkalmazásáról általánosságban azt figyelték meg, hogy a katolikusok a világosabb, középkék, a református magyarok a sötétebb hátterű anyagokat, a svábok pedig mindig a sötétebb kelméket kedvelték. Voltak községek, ahol csak 3—4-féle minta volt kelendő, így Vértesacsán a „krikszl druck, stiehl drukk, krepsz drukk" — apró zavaros, vonalkás, rákmintás — nélkül nem volt vásár; régi tradicionális minták voltak. Divatválasztónak mindig azt fogadta el a falu, akinek jó ízlése és hozzáértése volt. Amit választott, azt azután vitte az egész falu. Ilyen volt az ún. tabajdi minta, sűrű, nagy virágú kelme. Amikor divatba jött, abban az évben 47 lány viselte pünkösdkor a faluban. Ez beletartozott a leány stafírungjába. A világosabb áru Űrhida, Jenő, Ercsi (rác), Szabadbattyán, Érd (rác), Ladány, Marton községekben ment jobban. A sötétebb Mór, Lajoskomárom, Pusztavám helységekben volt kedvelt. Ez utóbbiban csak az apró mintásat szerették. „Német községekben már az egy éves gyerek is melles kötényt és kalapot viselt." Fényes, világoskék anyagból készült a kötény piros vagy fehér monogrammal. — Valamelyik német községben (Mány vagy Etyek) a menyasszonynak fekete, fényes köténye volt, a fehér mirtuszkoszorúban pedig annyi piros muskátli, ahány hónapos állapotos volt. Anélkül nem vette el a legény, hogy termékenységéről meg ne győződött volna. Ajtóruhának, ágyterítőnek a szélét bordűrrel díszítették, a közepét pedig csíkos mintával tarkázták. Olajf est ékkel mintáztak 1915—18-ig fejkendőt, vállkendőt, sőt még szoknyát is. A család tulajdonában levő feljegyzés az egyes színekhez az alábbi receptet adja a múlt század végén: „Olaj festékek keverése! Fehér festék. Czingveisz és Krénveisz kevervel össze. Kék festék. Ultramarinblau és Krénveisz kevervel. Piros festék. Czinober roth és Minion kevervel. 224