Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

1924-ig főleg „váltót" festett, és csak utána kezdett vásárra is járni. — Nitschnerék idejében egy Simon nevű festő is dolgozott Szekszárdon, de 50—60 éves korában abbahagyta és csak szőlővel foglalkozott. Vásár: Szekcső, Bátaszék, Véménd, Gyönk, Zomba, Paks, Tolna, Decs. A legjobb a szekszárdi és decsi vásár volt, ott összejött 7—8 festő is. Főleg a fehér virágú áru ment, kevés kék virágút adtak el. Bátaszéken és Dunaszekcsőn a zöld virágú koszorús kötény volt kelendő. Olajtarkázás kb. 1930-ig volt gyakorlatban. Ekkor már nem lehetett jó olajfestéket kapni. A kisebb falusi műhelyek még készítették, de sokszor nem is lehetett jól látni a mintát. Magyarok és svábok egyaránt viselték az olajtarka kendőt, koszorús kötőt és szoknyát. Bordóra, barnára festett szaténszoknyára mintáztak, két nap alatt száradt meg, és nem jött le róla, csak erős mosással. A jó festék olyan fényes volt száradás után, mintha lakkos lett volna. Olaj tarka kalikóra, perkálra, de végárura is készült. Váltóra hetente 2—300 kötényt festettek. Szekszárdon általában sima kötényt viseltek vászonból. Sárga-zöld pappal is tarkáztak molinóra, kalikóra, ez természetesen mosható kékfestő áru volt. Abroszt mindig csak mosóra készítettek, az agárdiaknak még ma is csinálnak. Az utóbbi években azonban már inkább csak rongyászattal, kelmefestéssel foglalkoznak. A teljes műhelyt megvásárolta a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum. Az épületet időközben szanálták. Tolna (1959. Nagy József 36 éves.) Helyben tanulta a mesterséget Preller Józsefnél 1935—38 között. 1948-ban vette át a műhelyt elődjétől, aki azután 1958-ban, 73 éves korában meghalt. Négy kupával dolgozott, az egyikben brómindigóban melegen festett, a készáru hatása indantrénszerű. Mángorlóját 1959-ben kicserélte. A régi lóhajtású volt, melynek alépítményét 25 cm vastag, 125 cm széles vörösmárvány lapokkal burkolták a múlt században. Az új villanyhajtású mángorlót a bonyhádi Deckertműhelyből vette, alépítményét vastag vaslemezekkel burkolta. Kétszínnyomású Perrotine-gépét a bonyhádi Rosenfeld-műhely örökösétől vásárolta mintákkal, mintakönyvvel együtt 1949-ben. Vásárra az 1930-as években Hajós (koszorús kötény), Miske, Fájsz, Bátaszék, Szekszárd (vászonáru), Decs, Zomba, Nagydorog (vászonáru), Paks, Dunaszentgyörgy, Kölesd, Gyönk, Máza helységekbe jártak, főleg a fehér mintás ruhaanyagok és kötényáru volt kelendő. Bogyiszlóról az asszonyok bejártak a műhelybe sárga-zöld mintás anyagokért, ma már csak pár véget tartanak. Az 1950-es években ugyanezekre a helyekre járt, Hajós kivételével. A kitelepítések miatt nincs elég fogyasztó. A Felvidékről érkezők a nagyobb ágas mintákat kedvelik. Olajtarkázás még ma is megy ritkán szoknyára, kendőre, szövetanyagra. Dunaföldvár (1963. Velis Béláné 57 éves. Duna u. 6.) Földváron több kékfestő is működött a két háború között. A családban 1836 óta folyamatos a kékfestés. Férje helyben, apjánál tanulta a mesterséget, 1946 körül vettek Perrotine-gépet Kaposvárról. Veje, Vadász István 1960-ban ve218