Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

zette be az indantrén festést. A monori Gál Gyula az első kisiparosok között volt, aki világoskék, indantrénnal festett anyagokat divatba hozta a Duna— Tisza közén. Gál fiú Vadász leányt vett feleségül, e rokonsági kapcsolat révén vált gyakorlattá Dunaföldváron is az egyre keresettebb festési eljárás. A régi lóhajtású mángorlót 1962-ben alakították át villanyerőre. A három indigós kupa mellé egy „rolóküpát" készítettek az indantrén festés céljára. Vásár: Ráckeve, Adony, Szalkszentmárton, Dunavecse, Nagydorog, Paks, Pincehely, Simontornya, Cece, Sárbogárd, Sárkeresztúr, Kecel, Kiskőrös, Szabadszállás, Kalocsa, Dunapataj, Hajós. Az 1930 körüli időben Kalocsa, Kiskőrös, Kecel volt a legjobb vásározóhelyük. Jugoszláv piacra zöld-kék mintás árut készítettek. Kalocsa környékén a színes virágú anyagok voltak használatban. Még mindig ragaszkodnak pl. a koszorús kötényhez. A sárga-zöld virágú — sötét alapon — adventben és nagyböjtben gyászruhájuk volt a pusztaiaknak. A szállásokon családi gyász alkalmával is viselték a „káposztás" mintát. Amíg nem sikerült megcsináltatni a paksi Neuman káposztás mintáját, addig ezeknek nem tudtak eladni gyászruhának valót. A tizenhat éves leány már kapott „káposztás" ruhát. — A másik kedvelt minta volt ezen a környéken a sárga-fehér búzafejes ruhaanyag. — A német lakosú hartaiak apró, kék virágú, sötétkék alapú ruhákat hordtak gyászban. A hozzá való kötényeket damasztból festették indigóban, majd fekete keményítéssel érték el a kívánt gyászszínt, habosra mángoroltatták. Termékeik többsége fehér virágú volt. Az indantrén festés bevezetése óta csak egy-két vég indigós, színes virágút készítettek, csökkent a kereslete. — Valamikor a cecei vásár volt igen jó, egy alkalommal 600 méter festőt is eladtak. Napjainkban 30—40 métert adnak el. Itt csak fehér virágú minta volt kelendő. — A kiskőrösi parasztlányok a festőruhához a sima „moárés", apró, habos, sötétkék és lila kötényeket viselték, illetve aki még nem „vetkőzött ki", az most is viseli vasárnapra. Kalocsa környékén 80—120 cm anyagot vettek köténynek, körül is érte viselőjét. Az alját díszítő koszorú 2—3 szegélymintával is készült. „Szomorú koszorús"-nak nevezték az olyant, amelyik csak vékony, keskeny díszt kapott az aljára. Olajtarkázás még mindig készül szövetszoknyára, fejkendőre. A kendőket keskeny szegéllyel díszítették, de készült közepeléssel is. A szoknyákat a kis almás mintával, fehér pöttyel szokták tarkázni. Kékfestő kendőt sohasem készítettek. Enying (1963. Húsvét János 67 éves.) A mesterséget Veszprémben, nagybátyjánál, Húsvét Lajosnál tanulta 1911 —14 között. Kapuváron, Pápán dolgozott. A Tanácsköztársaság alatt vöröskatona volt, ezért később bujkálnia kellett, majd ismét segédként dolgozott Pápán Blum Izidornál. Enyingen lett önálló 1932-ben, egy kupát épített. Háromszínnyomású Perrotine-gépet még segéd korában vett a pápai Klugeéktől, de mindig csak egyszínnyomóként használta a gépet. Mángorolni a tarkázott árut kellett; a mángoroltatást korábban Veszprémben Gestettnernél, később Fehérváron Montskóéknál bérmunkában végeztette el. Mángorlót Fehérvárról vett 219