Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

hengereit. A mintahengerek gyártása azonban tökéletlen, pontatlan volt. A gépet elsők között alkalmazó bonyhádi Deckert mester is kénytelen volt Bajorországból hozatni a mintakészítőt, aki hét hónap alatt 27 apró mintás hengert állított elő. A gépen 5 perc alatt tudtak egy véget megmintázni. E gépből öszszesen 5—6 darab került forgalomba. Az említett Bonyhádon kívül Miskolcra és Gyulára teszi az emlékezet ezek alkalmazását, komolyabb termelői kapacitásról azonban nincs tudomásunk. A Deckert-műhely is átállt a kelmefestésre és végy tisztításra. 5. A gyorsabb és korszerűbb „indantrén festés" bevezetésével lényegében azonos folyamat játszódott le, mint a gépesítésben. A bécsi, fehérvári Felmayer mellett az óbudai festőgyárak termékeiként jelentek meg a világos festőruhák a hazai piacon. A középüzemek közül 1925-ben a gyöngyösi Kovács vezeti be az indantrén festést. Piaci előnyét, árujának minőségét a környező üzemek respektálták, a kisebbek viszonteladóivá is váltak. Különösen az „orandzs mintás" áruja volt híres. A következő 4—5 vállalkozó Kiskunfélegyháza, Békéscsaba, Fehérvár, Monor, Halas mesterei közül adódik, akik részben külföldi tanulmányútjaikon sajátították el az új eljárást. Félegyházán nagy izgalommal tettek kísérletet húsz vég áruval, miként fogadja a vásárlóközönség. Termékeik 1938-tól fokozatosan hódították meg a tiszántúli és a Duna—Tisza közi fehérnépet falun és városon egyaránt. A néhány vég elrontásának veszélye, ráfizetése a kisebb műhelyeket a rossz anyagellátás éveiben visszatartotta a kísérletektől. 1957-ben a jászapáti műhelyben, de több más helyütt is, csak vágyakoznak az indantrén festés bevezetésére, látva a vásári körzetben egyre növekvő igényt a világoskék anyagok iránt. A kékfestés megújulásával lépést tartó, városi igényekre is termelő műhelyek az 1960-as évek közepére vezetik be az „új eljárást". 6. A szűk helyi piacok vagy éppen néhány környező község hagyományos viseleti igénye, az egyes műhelyek csekély forgótőkéje a legnagyobb fokú alkalmazkodásra késztette a mestereket. Egy-egy mintából csak egy-egy véget, kötényből, kendőből néhány tucatot készítettek, jelentős készlettel nem sokan rendelkeztek. A hozott anyag, a váltó egyedi megoldásokat kívánt a színezésben és a mintázásban egyaránt. A rövid darabok tarkázását éppen a kézi technika tette lehetővé, hiszen a gép újabb és újabb beállítása, mintacseréje igen gazdaságtalan lett volna. A vevőkör megtartását szolgálták az ilyen szolgáltatások még a középüzemeknél a konjunktúra idején is. Válságos, anyaghiányos, háborús időszakokban pedig sok műhely a váltónak köszönhette fennmaradását, a nehéz időszak átvészelését. A régi bőgatyák, alsószoknyák, háziszövött lepedők festése a falu legszükségesebb ruházati igényeit kísérelte meg kielégíteni. Hasonlóan értékelhetjük a háborúk okozta tömeges gyászruhafestésnek a gyakorlatát is. A festőműhelyek évszázados gyakorlatában mindig megtalálható az indigócsávás kékfestés mellett a meleg eljárású direkt festés is. Ha mást nem, hát feketét festettek, éppen a helyi igények miatt, de sok műhelyben a piros, zöld, barna, szürke színek alkalmazása is rendszeres volt. így pl. Baranyában nem használt ruhák átfestéséről van szó csupán, hanem molinó és zefíranyagok pasztellszínekkel végszám történő festéséről is. 7. Az ún. olajtarkázás a századfordulón szinte minden műhelyben általános volt. Tudjuk, hogy a XVIII—

XIX. században külön szakma volt az olajnyomó, az „öldrucker". Gyakorolták azonban a kékfestők is, hiszen nyomódúcban nagyobb választékkal rendelkeztek, mint a textilnyomás legszegényebb kisiparosrétege az olajnyomással foglalkozó műhelyekben. A megkopott, fényüket vesz188