Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)
Timaffy L.: Történelmi mondák a Kisalföldön
A koroncói Ágyúdomb, Békavár, Pokrócdomb Koroncó földrajzi nevei között ez a három határrész kuruc kori emlékeket őriz. Ügy tudják a faluban, hogy az Ágyúdombról lőtték a kurucok a falut megszállva tartó labancokat a híres koroncói csatában. A csata elveszett, mert egy kuruc tiszt, valami Forgács nevű, átpártolt a labancokhoz. A kurucoknak menekülni kellett. Más út nem volt, csak a Marcal melletti ingovány felé, amit Békavárnak neveznek. A kurucok azonban pokrócokat terítettek a süppedős zsombékra a lovaik lába elé és így szerencsésen átjutottak rajta a közeli dombhátra, amit azóta Pokrócdombnak hívnak. Az őket üldöző labancok pedig mind belevesztek a mocsárba, az áruló Forgáccsal együtt. A csata után a győztes labancok az Alsókocsmában mulattak. Az udvaron voltak összeterelve a fogoly kurucok. Ezektől kérdezték, hogy milyen az a huszárvágás? Egy fogoly ígérte, hogy megmutatja nekik. Lovat, kardot adtak neki, fölpattant rá, táncoltatta ott a lovát közöttük, aztán megsarkantyúzta és futtában lecsapta két labanc fejé. Aztán odakiáltotta: ez a huszárvágás! Azzal elvágtatott és sohasem látták többé. Ez maga Buga Jakab volt! (Czigány Béla gyűjtése és szíves közlése. Adatközlők: Jámbor Pál és Simon György, 1949.) Franciakút Dunaszentpál határában van egy kiszáradt, vén kopolyakút. Franciakútnak hívják. Szabó Vince (sz. 1900.) így mondta el az eredetét: Jártak egyszer erre a franciák. Még a Napóleon idejiben. Azok se vótak külömbek a többinél. Ahogy mondják, bementek a házakhoz, leakasztották a kéménybül a sunkákat, kohászokat, elvittík a pincébül a bort, de a nípet úgy máskípp nem bántották. Itt Győrnél vót a csata a magyarokkal. Meg is vertík űket. Vót akkor egy győri diák, mán a ne vit senki se tudja, az vót itt kinn Dunaszentpálon. Mutatott a nípnek egy írást a Napóleontul, hogy fődet, meg szabadságot ígírt, ha a níp űket segíti a nímetek meg az urak ellen. Tetszett is mindenkinek, bárcsak így lett vóna! De a franciáknak hogy, hogynem, haza kellett menni, a nímetek meg bosszút álltak mindenkin, aki segítette űket. A diáknak is el kellett menekűni. Akkor dobta azt az írást abba a kopolyakútba, hogy a nímetek meg ne találják. Azt mondta, hogy arra még szükség lehet egyszer. De hát nem lett. Nem lett semmi a szabadságbul, meg a földbül se, tovább kellett robotúni az uraságnak. (Dunaszentpál, 1972.) Az abdai csata Negyvennyócban, amikor a nagy harc vót, itt Abdán is vót egy csata. A faluba vótak a németek meg a kozákok is. Győr felül gyüttek a magyar huszárok. Átúsztattak a Rábcán és neki a németnek! Ott vót a csata, ahun a legellő van a falu szélin. A kápolna dombja felül gyüttek a huszárok, a németek meg ki a falubul, a legellő felül kerítették űket. Vót ám nagy zaj, lűttek cefetül, meg aki érte, vágta! Vót a huszárok között egy börcsi gyerek is. Hát az, amint vággyá a németet, látja ám, hogy a szílső háznál egy fehír lovon valami tisztféle igen gukkerozza a csatát. No, gondúta magába, majd adok én neked! — avval odavágtatott feléje. De a tisztféle is észrevette ám, megugrott, oszt végig a falun ! A huszár meg utánna! Kergette igen, ahogyan csak bírta. Má öttevényen is túl 82
