Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Timaffy L.: Történelmi mondák a Kisalföldön

törökökön át a kuruc és negyvennyolcas szabadságharcig, Napóleon francia hadjáratáig, a századforduló agrárszocialista mozgalmáig, s így jutunk el a ma születő mondákig, hogyan válik Lenin vagy Radnóti Miklós népmonda hősévé. Vajka eredetéről A túlsóféli Vajkárul való vagyok, ott hallottam még idesapámtul, hogy hogyan lett Vajka a mi falunk neve. Szent István királyt még pogány nevin Vajknak hittak. Szíp deli legíny vót, és igen szeretett vadászni errefele is az öregduna erdeiben. Egyszer is, amikor erre járt, meglátott egy csudaszíp szarvast legelni a vízparton. Óvatosan becserkelte és meglűtte a nyilával. A szarvas még egy nagyot ugrott egyenesen be a vízbe, belehuppant a magos partrul. Nagy vót a víz, minnyá el is kapta, osztán sodorta befele. Vajk meg szaladt a parton utánna, sajnálta igen, hogy elviszi tűle a víz a szíp szarvast. Amint futott, hát látja ám, hogy a sziget sarkában két ember halászik. Odakiáltotta ükét, hogy vegyék a ladikjukba, osztán menjenek a szarvas után. Azok meg is tették. Má ippen beírtík, amikor a királyfi el akarta kapni az agancsát, hogy megfogja. Mondták néki a halászok, hogy ne hajúljon ki annyira, mert fölbillen a ladik. Az nem olyan ladik vót, mint a mostaniak, hanem egyhasábbul vót kifaragva, osztán könnyen beleforgott a vízbe. Ügy is lett. Alig kimondták, beleforogtak a vízbe mind. Vajk a szarvas agancsába kapaszkodott, a halászok meg a ladikba. Elkapta üköt a sodrás. —• Segítsíg! •— kiáltotta a királyfi, mer má egyszer lehúzta a víz. Az egyik halász odaúszott hozzá, elkapta a nyakánál fogva és úszott véle kifele a part felé. Szerencsésen ki is mentette. A másik is kiírt a fölforgott ladikkal. Ott vót nem messze a gunnyójuk, odamentek, megszárítgatták a ruhájukat. Amíg melegedtek, Vajk elmondta nékik, hogy ű a királyfi, nos meghálálja nékik, hogy megmentettík az íletit. Azonnyomban azt a fődet, ahun a gunnyójuk vót, nékikadta, meg az egísz határt is a szigetekkel együtt. A halászok meg hálábul azt a kis falut, ami itt keletkezett, rúla Vajkának neveztík el. De kísőbb se feledkezett el a halászokrul. Amikor má István király lett belülié, írást is adott rúla. Azúta Vajka nemes közsíg vót és innen ered a nemesi közbirtokosság is, ami csak most szűnt meg a fölszabadulás után. (Vajkai Csiba Viktor, sz. 1909., Cikolasziget, 1969.) Szent László király dombja A Pannonhalmi-dombvidéknek Ménfőcsanak határában van egy kis kiemelkedése, amit Szent László király dombjának, vagy csak röviden Királydombnak hívnak. Gede Istvánné (sz. 1889.) Ménfőn ezt tudta róla: Szent László király igen derék, jó király volt. Egyik rokona, egy Salamon nevű, mégis föllázadt ellene. El akarta venni tőle a királyságot. Egymaga nem bírt vele, mert a nép Szent Lászlót szerette, ezért hát a német királynak ígérte a fele országát, ha katonákat ad neki. Adott is az szívesen, így hát ezekkel a vasas németekkel tört be az országba Óvár felől. De Szent László király neszét vette a dolognak még jó idejében. Fogta a seregét, és eljött elejibe egészen idáig, Ménfőig. Itt volt ez a szép széles domb, ezen ütött tábort, mert innen jól lehetett látni az egész győri utat. Itt várta be az ellenséget. Gyöttek is azok hamarosan. Nekik a lapba jutott hely, a király dombjával szemközt. Innen két német éccaka föllopódzott a dombra, hogy megölik a szent királyt, mert akkor 77