Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Timaffy L.: Történelmi mondák a Kisalföldön

nekik másnap már nem kellett volna csatázni. Volt itt a dombokon egy híres pásztor, télen-nyáron kint őrizte a marhákat. Volt neki két nagy komondor kutyája. Azok egyszer csak vonyítani kezdtek. Nyughassatok! — szólt oda nekik a pásztor, de azok nekiszaladtak az éccakának. A kutyák megérzik előre a bajt. Ezekkel is így volt. Szaladtak egyenesen a király tábora felé. Éppen akkor értek oda a szent király sátrához, amikor a két gyilkos be akart osonni. A kutyák rájuk ugrottak, tépték, harapták őket. A nagy zajra fölébredtek az őrök, meg a király is, de addigra a két németnek már vége volt. így menekült meg csudálatos módon a szent király. Másnap legyőzte a vasas németeket, az áruló Salamon is odaveszett a csatában. Attól kezdve igen megszerette Szent László ezt a helyet. Később is visszajárt ide, amikor igazságot tett a népnek. A szent király igazságos volt, nem engedte bántani a szegényeket. (Ménfőcsanak, 1972.) Halászi Valamikor nagyon rígen az óvári uraságé vót itt minden. Néki dúgozott mindenki, még a halászok is. A vár nípinek fogták a halat. Minden fogásbul be köllött vinni a porciót. Csak ami azontúl megmaradt, az vót a halászoké. A várkapitány igen kegyetlen uraság vót. Nem vót néki ölig semmise. Lenyúzta a níprül kétszer is az adót, meg a porciót is megduplázta. Alig maradt a szegíny halászoknak valamijük. Akadt akkor öt bátor halászlegíny, akik megunták má a sok nyomorúságot, összebeszíltek és elszöktek az uraságtul. Mentek a dunafolyást főfele, amíg csak el nem írtek egy szíp nagy szegbe. Nagy erdő vót az egísz és mindenfelül Duna vette körül. Jó halászóhel vót. így hát megállapodtak. Sövínyházat épűtek maguknak, nos együtt maradtak úgy halászmódra egy bukorba. Jól is ment nékik, sok halat fogtak. De kereste ám üköt az uraság! Mindenfele kűdte a katonáit utánnuk. Egyszer osztán rájukakadtak. Be akarták hajtani űket a várba. Mondták, hogy űk szabad halászok, olyanok, mint a rígiek vótak, még amikor nem üt a nyakukra az uraság. Aszonták nékik, mutassanak írást rúla a királytul. Dehát e nem vót. De szerencséjük a' vót! Ippen arra vadászott a király. Azt má nem tudom, mellik vót, de olyan java jó király vót, igazságos, mint a Mátyás. Há akkor fogtak ippen egy szíp nagy csukát, vót az vagy tíz kilós is, há azt odaadták szípen a királynak. Aszonta nékik a király, hogy mit csináljon véle, hiszen megbüdösödik, mire hazaír a palotájába. De osztán mondta, hogy csináljanak belülié halászlét, de legalább olyat, amilyent az ű szakácsa tud otthun csinálni. Fogadták a halászok, hogy még jobbat csinálnak, össze is fogtak az asszonyokkal, osztán estére megfőztík olyan igazi halászmódra. ízlett is a királynak nagyon, még csettintett is a nyelvivel, amikor megkóstúta. Jó kedve is lett tülle, hát osztán jókedvibe adott a halászoknak olyan írást, hogy szabad halászok maradhattak. Pukkadozhatott mírgibe az óvári uraság! Sok halász kötözött osztán még oda, és szíp falu lett a halászbukorbul. Azér neveztík el Halászinak. (Bedőcs József, sz. 1889., Halászi, 1954.) Dunaremete Halászok, aranyászok, pásztorok faluja volt régen az Öreg-Duna partján. Eredetéről ezt tudta Süly János bácsi (sz. 1891.): Két remetérül kapta a mi falunk a nevit. Hogyan kerültek ide, azt Isten tudja. De hát akkor itt még rengeteg erdő vót, abba szípen megvótak, nem há78